loading
Menü
Támogatás

Budaházy mellett szólalt fel a Parlamentben a Mi Hazánk frakcióvezetője (videó)

2022. jún. 21. 13:10
2 perces olvasmány
Budaházy mellett szólalt fel a Parlamentben a Mi Hazánk frakcióvezetője (videó)

Megtelt a Gyorkocsi utcai előtti füves tér pénteken délután, ahol hazafiak demonstráltak az immáron 13 éve húzódó Budaházy-ügy miatt - ">írtuk korábbi tudósításunkban.

25 év barátsága fűz Budaházy Györgyhöz, a pártelnöki tisztséget és a frakcióvezetői megbízatást is az ő szabadulásának eszközekét fogom használni

- kezdte beszédét pénteken Toroczkai.

A demonstráción felszólaló Toroczkai László a Budaházy és társai ellen indított eljárást döbbenetesnek és embertelennek nevezte tudatva, hogy a bíró többször is személyeskedő és a pozíciójához méltatlan megjegyzéseket tett a hazafiakra. Az elmúlt 25 évben a náci mellett a terrorista volt az a bélyeg, ami ellen már a jog sem hatott, ezért a politikának most van igazán feladata – tette hozzá.

Toroczkai László elmondta, hogy Budaházy-val folyamatosan egyeztet arról, hogy mikor és milyen formában tudja az ő ügyét képviselni.



Kedden napirend előtti felszólalásokkal folytatódott a parlamenti munka, ahol az MTI tudósítása szerint a Mi Hazánk elnöke annak az abszurditását hangsúlyozta, hogy 13 év elteltével még mindig nincs jogerős ítélet a Budaházy-ügyben.

A Mi Hazánk frakcióvezetője arról a kettős mércéről beszélt amely megengedi, hogy mindeközben Gyurcsány Ferenc ügyeinek ne legyen büntetőjogi következménye, aki pedig nyilvánosságra hozta a korrupciós ügyeit, most is eljárás alatt álljon. Ez egy pártokon felül álló ügy, a kormánynak támogatnia kell, hogy ne legyenek Magyarországon politikai foglyok 2022-ben - fogalmazott.

A válaszban tartalmi elemek nem szerepeltek, ehelyett Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára ismertette a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletét, majd közölte: a vádlottak egy része eljárási kegyelem iránt terjesztett be kérelmet, de ezzel kapcsolatban a személyiségi jogok védelme miatt nem adhat tájékoztatást.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás