Lemond képviselői mandátumáról a momentumos Orosz Anna

Orosz Anna, Újbuda momentumos országgyűlési képviselője Facebook-oldalán jelentette be, hogy lemond parlamenti mandátumáról, és a 2026-os parlamenti választásokon sem indul el.
„Ebben a helyzetben meggyőződésem, hogy a választók bizalmát úgy tudom megszolgálni, ha belátom: csak gátolja az érdemi változás folyamatát, ha benne maradok ebben a helyzetben. Az Orbán-rendszer tudatosan szűkítette addig a képviselők mozgásterét, hogy már alig lehessen bármit tenni az Országgyűlésben. Ezért a mai nappal lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról, és 2026-ban nem indulok semmilyen formában újra” – indokolta lépését a képviselő.
Szerinte „a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül”. Hozzátette, hogy annak érdekében, hogy egy „hasonló elnyomó rendszer” ne jöhessen újra létre, annak bukását követően felelősségre kell vonni a „legfőbb bűnöseit”, egyúttal elismerni azokat, „akik komoly személyes áldozatok árán léptek ki annak keretei közül”. Ilyen példának hozta fel az oktatásért tüntető tanárokat, akik „szeretett hivatásukat kockáztatták” a kiállással, és el is bocsátották őket az iskoláikból.
A homályos magyarázat mögött megbújó igazság
Információink szerint Orosz Anna lemondásának valódi oka, hogy kikészült idegileg, több konfliktusa volt párton belül is. Kevés ötlete is hülyeség volt a Momentum vezetése szerint, le lett tekerve, a félresikerült dolgaiért pedig számon kérték.
Úgy hírlik, sok volt a hisztije, mindenki unta őt a pártjában, ő pedig régóta nem érezte jól magát ezek miatt.
Orosz Anna kapcsolata most végleg megromlott a Momentummal, a süllyedő pártban maradtak megharagudtak rá, amiért az értékes egyéni mandátumát így otthagyta (így a választókerületnek nem lesz már képviselője a következő egy évben), ugyanis a pártvezetés szerint nyilván a Momentumon kérik számon az ellenzéki szavazók cserbenhagyását.
Kiemelt kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás