loading
Menü
Támogatás

Egyre kevesebbet ér az emberélet Magyarországon?

2025. nov. 12. 15:19
2 perces olvasmány
Egyre kevesebbet ér az emberélet Magyarországon?

Az elmúlt időszakban több brutális gyilkosság ítélethirdetése is megtörtént, azonban azt látjuk, hogy egyre kevesebbet ér az emberélet Magyarországon” – fogalmazott Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke a párt közleményében.

A mezőhegyesi gyilkos büntetését – aki először eszméletlenre verte áldozatát, majd a még élő embert felgyújtotta – 16 év fegyházról 11 év börtönre mérsékelte a szegedi ítélőtábla, amit jó magaviselet esetében harmadolhatnak is. A bűntársa 1 év 6 hónapot kapott, a 6 hónapot azért, mert egy megelőző ügyből volt már 6 hónap felfüggesztett büntetése” – folytatta.

Hozzátette, hogy „egy másik ügyben – ahol egy 17 éves fiatal Öcsödön egy 86 éves bácsit vert halálra egy fém keverőtállal, seprűnyéllel és egy téglával – mindösszesen 10 év 6 hónapot kapott az elkövető, igaz ezt még csak első fokon”.

A politikus kifejtette: „Ahhoz, hogy biztonság legyen Magyarországon, sokkal szigorúbb büntetésekre lenne szükség az ilyen brutális, kegyetlen, védekezésre képtelen emberek sérelmére elkövetett gyilkosságok esetén. Sajnos az elmúlt évtizedekben az ilyen típusú bűncselekmények megszaporodtak, és a rend helyreállításához kevés az, ha a rendőrség elfogja a gyilkost, hogyha az nem kap méltó, visszatartó erejű büntetést.

A Mi Hazánk Mozgalom véleménye egyértelmű: ahhoz, hogy rend legyen az országban, a bírósági ítéleteknek visszatartó erejűeknek kell lenniük, és valódi igazságot kellene szolgáltatniuk az áldozatok hozzátartozóinak. Véget kell vetni annak a liberális joggyakorlatnak, amely a Fidesz alatt sem változott, és amely a bűnözők jogaiért aggódik! Az ilyen bűnelkövetőket örökre ki kell vonni a társadalomból” – zárta közleményét a nemzeti ellenzéki párt politikusa.

(Kiemelt kép forrása: Pakusza Zoltán/YouTube)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás