„Azt mondta Juhász, húzzam le a nadrágomat” - vallott az egyik Szőlő utcai áldozat
Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Magyar Jelen
Több olyan új tanú is vallomást tett a közelmúltban, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál különféle módon szexuális aktusra vette rá őket. Olyan 14-15 év közti fiúkról van szó, akik a javítóintézetbe bekerülve állításuk szerint molesztálás áldozatai lettek, egyiküket pedig bántalmazták is, amikor nem akart tovább „szolgáltatást nyújtani” az intézményvezetőnek – adta hírül a HVG.
A fejlemények hatására egy áldozat is kamerák elé állt. Ő a videóban arról beszélt, még a Covid idején került a javítóintézetbe (ekkor olyan 14 éves lehetett). Az akkori szabályozások miatt nem mehetett egyből közösségbe, két hetet karanténban kellett töltenie. Ekkor találkozott először Juhásszal. „Jó ember benyomását keltette”, „rendes embernek tűnt”, kedves volt vele az igazgató – mondta el a kezdetekről. Viszont az igazgató már ekkor arra kérte, hogy „húzza le a nadrágját”, mert meg akarta vizsgálni az „intim részét”.
Babakorom óta állami intézményekben nőttem fel, több szexuális erőszak áldozata voltam nevelőszülőknél és intézetekben is. Hatéves voltam, amikor először bántottak
– mondta a fiatal, aki szerint Juhásznak tudnia kellett az előéletéről. Hozzátette: „Többször levitt beszélgetni az irodájába, nagyon rendes volt, úgy tűnt, úgy viselkedett, mintha az apám lenne, én meg a fia.” Majd arról beszélt, ezt követően arra kérte, ruhán keresztül „fogdossa őt, majd orális kielégítést is kért”, később „rendes szexuális kapcsolat” is történt.
A beszámolójából kiderült, nem csak az egészségügyi részlegen, hanem az igazgató autójában és irodájában is megtörtént az erőszak. Előbbibe úgy került, hogy többször „bántotta”, vagdosta magát, azalatt is kihasználta szexuálisan Juhász – állította. Máskor levitte a konyhába, adott neki valami édességet, majd az igazgató közelben parkoló Lexus autójában is sor került a szexuális erőszakra, mondta. Amikor így levitte magával, a nevelők szerinte nem tiltakoztak, hiszen az intézmény vezetőjéről volt szó. Mindez 4-5 hónapon át ment, viszont azt nem tudja pontosan, más áldozata is volt-e Juhásznak.
Toroczkai: újabb és újabb mocskos részletek derülnek ki
Az esetre a Mi Hazánk elnöke is reagált oldalán. Ő emlékeztetett arra, hogy miközben mindenki folyamatosan „Zsolti bácsizik”, addig továbbra sem tudtak előállni semmilyen konkrét, perdöntő bizonyítékkal az ügyben. Ellentétben a Szőlő utcai pedofil-üggyel, melyet Füssy Angéla robbantott ki.
A „Szőlő utcai botrány főszereplőjéről, az áldozatok által Péter bácsiként emlegetett Juhász Péter Pálról, a javítóintézet vezetőjének mocskos bűncselekményeiről újabb és újabb részletek derülnek ki. A rábízott gyermekekkel, de más intézményekből, gyermekotthonokból származó gyermekekkel is, nemcsak kereskedett, de meg is erőszakolta őket, lányokat, fiúkat egyaránt. Ez egy igazi mocskos szörnyeteg, akire a Mi Hazánk kormányzása idején kasztrálás és a társadalomból való örök kivonás vár majd” – írta oldalán Toroczkai.
Majd hozzátette: „A kérdésünk most az, hogyan lehetséges, hogy a hatóságok évtizedeken át falaztak neki? Milyen hálózat védte ezt a szörnyeteget? Ezt is ki fogjuk nyomozni. És nem kegyelmezünk senkinek.”
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás