Haszid zsidók elől vett meg az állam bodrogkeresztúri ingatlanokat
Kép forrása: Bankó Gábor/444
A magyar állam még 2021-ben és 2022-ben 105 millió forintért vásárolt meg három ingatlant Bodrogkeresztúron, élve a világörökségi helyszínekre vonatkozó elővásárlási jogával. A két családi házat és egy korábban sörözőként működő épületet a tulajdonosaik külföldieknek adták volna el (vélhetően haszid zsidóknak – a szerk.), ekkor lépett közbe az állam – írta a HVG nyomán a 444.hu.
Bodrogkeresztúr független polgármestere, Rozgonyi István azt mondta a HVG-nek: nem tudja, hogy az állami döntéshozók pontosan miért döntöttek a vétel mellett, de az biztos, hogy „meghallották a település akaratát”. Szerinte ugyanis mindhárom ingatlan a falu szempontjából fontos, stratégiai területen áll. Az viszont, hogy az épületek évekig üresen álltak, arra utal a lap szerint, hogy az államnak nem voltak konkrét tervei velük (az építési tárcát hiába kérdezték, nem kaptak választ).

Bodrogkeresztúr világszerte elsősorban arról ismert, hogy ott nyugszik a haszid zsidóság csodarabbija, Reb Steiner Sáje. A sírjához és az emlékházához pedig minden évben tízezrek zarándokolnak el (felborítva ezzel a katolikus település békéjét és biztonságát – a szerk.). A HVG szerint vélhetően haszidok voltak azok is, akik a három ingatlant megvették volna.
2024-ben a Magyar Jelen stábja is Bodrogkeresztúrra látogatott, hogy saját szemével győződjön meg az ott uralkodó állapotokról. Helyszíni riportunkat itt tudják megtekinteni.
A HVG szerint Rozgonyi nem örül annak, hogy sok külföldi fordul meg és vesz ingatlant a településen.
A település jelentős része már külföldiek kezében van, és miattuk több a hangoskodás, mint korábban volt. És miután sok ingatlantulajdonos évente csak egyszer érkezik a településre, több épület elhanyagolt, szemetes és gazos
– húzta alá a polgármester.
A település vezetője arról is beszélt: gyakran rásütik, hogy antiszemita, de szerinte ez alaptalan. „Nekem is vannak zsidó barátaim” – mondta, hozzátéve, hogy az ingatlanok felvásárlását sem azért szorgalmazza, hogy azok ne kerüljenek a zsidók kezébe, hanem azért, hogy éljen a település – írta a HVG.
Bodrogkeresztúr egyébként már dolgozik saját önazonossági rendeletén, amely a polgármester tervei szerint előírná, hogy a helyben ingatlant vásárlók a vételár 1–5 százalékát fizessék be a település kasszájába. A rendelet kizárólag a külföldiekre vonatkozna, magyar állampolgárokra természetesen nem.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás