21.6 C
Budapest
2022. május 25., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Betört egy 90 éves nőhöz, majd lerúgta a lépcsőn a rendőrnőt (videó)

A brit rendőrség alkalmasságával kapcsolatban már korábban is felvetődtek kérdések, és a mostani eset is alighanem ebbe a sorba illeszkedik.

Történt ugyanis, hogy a londoni rendőrséget kihívták egy betörés helyszínére, ahol a rendőrnő tetten ért egy színes bőrű férfit, amint épp kirabol egy 90 éves idős asszonyt. A rendőrt látva a betörőt ellenségessé vált, ám a nő sem saját pozícióját, sem a helyzetet nem volt képes kellően felmérni.

Így eshetett meg, hogy a letartóztatási kísérlet vége az lett, hogy a néger egyetlen rúgással eltaszította magától a rendőrnőt, aki vígjátékba illő sikítás kíséretében zuhant le a lépcsőn. (A nő egyébként könnyebb sérülésekkel megúszta.)

A 38 éves, állandó lakhellyel nem rendelkező férfit a rendőrség mindössze 3 és fél évre ítélte betöréses rablás és hivatalos személy ellen elkövetett erőszak vádjával.

A rendőrnő testkamerája megörökítette az egészet:


Fotó: Met Police

További híreink

A rendőrség erőforrásainak megvonását követelte, egy veszélyes környéken fejbe lőtték

Irányi Dániel

Szibériában plusz 38 fokot mértek

Kiss Albert

“Toroczkait meg kell ölni!” – ingyencsomag osztás a tüntetés végén (+videók)

Joó György

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen