loading
Menü
Támogatás

Az orvosszakértő meghallgatásával folytatódott az antifaper

2025. jún. 18. 17:31
2 perces olvasmány
Ravi Trux megérkezik a tárgyalásra Ravi Trux megérkezik a tárgyalásra

A Fővárosi Törvényszéken gyér érdeklődés mellett tartották meg a szerdai tárgyalást Ravi Trux ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023 februárjában antifasiszták által elkövetett támadássorozatban. Ezen a délelőttön az orvosszakértőt hallgatták meg a sértettek sérüléseivel kapcsolatban. 

Az előző, június 12-i tárgyalási naphoz hasonlóan ezúttal is lemondták az antifasiszták utcai demonstrációját, amelyet előzetesen több szélsőbaloldali fórumon is meghirdettek. A rendőri készültség ennek ellenére nagy volt a Markó utcában, hiszen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ezúttal a Magyar Önvédelmi Mozgalommal (MÖM) karöltve tiltakozott a szélsőbaloldaliak jelenléte ellen.

A HVIM és a MÖM tüntetett az antifasiszták ellen (Fotó: Lipták Tamás/Magyar Jelen)

Az utcán nem, a tárgyalóteremben azonban megjelentek Ravi Trux elvtársai, mintegy tucatnyian ültek egykedvűen és unottan a padsorokban. Mind külföldiek voltak, a teremben egyetlen magyar szélsőbalos foglalt helyet, több padsornyi távolságban nyugati elvtársaitól. A világ proletárjainak egyesülése tehát ezúttal is elmaradt.

A tárgyalás elején Ravi Trux az éhségsztrájkja miatti kimerültségről és dekoncentráltságáról panaszkodott néhány szót, valamint ismét a fogva tartásának körülményeit kifogásolta. Védőjével együtt kérték a tárgyalás elhalasztását, ám Sós József bíró az ambulánslapok adatai és egy rögtönzött, fél órás vizsgálatot követően arra a következtetésre jutott, hogy a tárgyalás megtartható.

Ezután az orvosszakértő és Ravi Trux védője között kezdődött hosszas, véget nem érő monológ és párbeszéd arról, hogy a sértettek sérülései mennyire lehettek komolyak, akár életveszélyesek. A hat napos júniusi tárgyalássorozat utolsó epizódját 20-án pénteken tartják a Fővárosi Törvényszéken, ezen több sértett meghallgatása mellett döntenek majd Ravi Trux kényszerintézkedéssel kapcsolatos kérelméről is az előzetes menetrend alapján. Erre a napra szintén tüntetést hirdetett az antifa, kérdés, hogy megjelennek-e az utcán, vagy ezúttal is lemondják a szolidaritási akciójukat.

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás