Korrupció: rács mögé került a DK dunaújvárosi alpolgármestere
Mezei Zsolt (középen) börtönben marad | Kép forrása: duol.hu
Letartóztatta a bíróság a Demokratikus Koalíció dunaújvárosi alpolgármesterét – írta meg a Magyar Nemzet. Mezei Zsoltot múlt héten gyanúsította meg vesztegetéssel, majd vette őrizetbe a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.
A bíróság szombaton harminc napra elrendelte a korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított DK-s dunaújvárosi alpolgármester letartóztatását – derült ki az ügyészség a lapnak adott tájékoztatásából.
Ahogy azt már korábban közöltük: Mezei Zsoltnál csütörtökön tartottak házkutatást a nyomozó ügyészek, majd gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítja az ellenzéki politikust. Az alpolgármestert egy közbeszerzési eljárással kapcsolatos üggyel hozták összefüggésbe. Az ügyészség korábbi tájékoztatásából kiderült, hogy egy gazdasági társaság 2020 novembere és 2024 márciusa között vállalkozási szerződés alapján végezte a közép-dunántúli település közútjainak síkosságmentesítését. A vállalkozási díj éves szinten ötvenmillió forint volt – írták.
A megalapozott gyanú szerint az alpolgármester 2024 januárjában közölte a cég vezetőjével, hogy szeretné, ha részt vennének a következő közbeszerzési eljárásban is, amely iránt már több cég is érdeklődött. Mezei Zsolt a szerződésért cserébe ötszázezer forintot kért. Az ajánlatot az ügyvezető elfogadta, és három alkalommal fizetett is az alpolgármesternek, majd cége el is nyerte a megbízást.
A hírportál kiemelte: ez azonban a gyanú szerint nem volt elég Mezeinek, és az újabb vállalkozási szerződés megkötése előtt az alpolgármester – korábbi megállapodásuktól eltérően – az öt hónapos téli időszakra vonatkozóan havi ötmillió forintot kért, amelyet a cégvezető visszautasított. Utóbbiból az következik, hogy valószínűleg a besokallt cégvezető fordult a hatósághoz, és tett feljelentést.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás