A lakosság ma már nem találkozik napi szinten az illegális migráció okozta problémákkal, pedig a helyzet nem sokat változott, csak sokkal szervezettebbek lettek az embercsempészek. A „migránsok” mobil táborokból kisebb csoportokban indulnak el a határkerítés felé, leggyakrabban váltás idején. Pontosan tudják ugyanis, mikor váltanak a határőrök, ahogy azt is, mely pontokon sebezhetők. Egy-egy hosszú szakaszt – ezeket számokkal jelölik – egyetlen határvadászpár véd, akikre gyakran zúdul kőzápor, de – információink szerint – az is előfordult már, hogy rájuk lőttek. Gyakori, hogy a szervezett, kiképzett csempészek több ponton kezdik egyszerre vágni a kerítést, s mire az erősítés odaérne, már a „mélységben” járnak.
Az is figyelemre méltó, hogy mind a szerb, mind a magyar oldalon bekerített, vadásztársaságok által felügyelt és üzemeltetett, úgynevezett vadaskertek vannak. Oda futnak be és onnan indulnak el a csoportok. A magyar oldalon ezt a bekerített területet tüzetesen, a táborok után kutatva eleddig még nem vizsgálta át senki. Nagy Sándor mezőőr arról tájékoztatta stábunkat: többször is hiába kérte, hogy engedjék be, mert látta, tudja, hogy oda menekült be egy-egy nagyobb, illegális határsértő migránscsoport – kérését vadászatra hivatkozva általában elutasítják.
Déli határon forgatott riportfilmünk második felében azt mutatjuk meg, mi van a kerítés magyar oldalán.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!