A búrok egy körülbelül kétmilliós közösség Dél-Afrikában, egykori, főleg holland és flamand, valamint francia és német származású telepesek leszármazottai, akik annak ellenére, hogy kisebbség, gazdaságuk olyannyira fejlett, hogy eltartják gyakorlatilag az egész államot. Bár a Dél-Afrikai Köztársaság ezt soha nem ismerte el hivatalosan, mégis függetlenek, és autonómok. Az adófizetés az egyetlen kötelezettségük – saját iskoláik vannak, anyanyelvi oktatással, saját egyetemük és kulturális életük. Még azt is ők döntik el, ki vállalhat náluk munkát és ki telepedhet le a területükön.
Jeney János térképész, aki azzal vált ismertté, hogy megtalálta és Párizsban be is mutatta Teleki Pál trianoni békeszerződésre készített eredeti térképeit, Dél-Afrikában született, a nagyszülei menekültek el Magyarországról 1956-ban. János 18 éves korában hazatért, de azóta is rendszeresen jár vissza a földre, ahol született. Meglátása szerint a búrok és a magyarok sok mindenben hasonlítanak egymásra.
És lenne is mit tanulnunk a búroktól, akik megszervezték saját önvédelmüket, intézményeket tartanak fenn és egyfajta autonómiát hoztak létre.
Ezt a különleges autonómiát kutatja most a térképész. Első tapasztalatairól, többek között arról, hogyan keményített be a dél-afrikai kormány és próbálja kisajátítani a földjeiket, mit válthat ki a sokáig kivédett, most mégis elfogadott rendelet, Jeney János a Magyar Jelennek beszélt.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!