Amint arról beszámoltunk, komoly gondok vannak a Volánbuszon belül, és feszültség tapasztalható a bértárgyalások körül is, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) aggályosnak tartja, ahogyan a Volánbusz vezetése tárgyal a másik szakszervezettel, a Közúti Közlekedési Szakszervezettel (KKSZ). Ezzel kapcsolatban kerestük Dobi Istvánt, a SZAKSZ elnökét.
– A SZAKSZ számára elfogadhatatlan az a kutyakomédia ami a Volánbusznál folyik és nem csak a bértárgyalások során, hanem a kollektív szerződés módosítási javaslataink megtárgyalásával kapcsolatban
– emelte ki Dobi István.
– A mai napon döntöttem arról, hogy a pénteki testületi ülésünkön összegezzük a Volánbusznál tapasztalható foglalkoztatási problémákat és erről tájékoztatni fogjuk, Lázár János miniszter urat.
Úgy gondoljuk, hogy az az állapot, ami most jelen van a társaságnál, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Volán szakmát egyre több munkavállaló elhagyja
– mutatott rá.
– Azt tapasztaljuk, hogy a vezetés, szó szerint magas béremeléssel megvett egy két szakszervezeti vezetőt és ezáltal lepaktálva a KKSZ-el, elérte célját, kiszoríthatja a tárgyalásokból szakszervezetünket.
Nem marad más számunkra, minden problémát jogi útra terelünk, illetve a megfelelő hatóságok bevonásával próbáljuk a foglalkoztatást javítani a Volánbusznál
– összegezte gondolatait.
Az ügyben megkerestük a Közúti Közlekedési Szakszervezetet (KKSZ) is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
(Kiemelt kép: Dobi István, a SZAKSZ elnöke – szaksz.hu)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!