14.1 C
Budapest
2022. szeptember 25., vasárnap
Magyar Jelen
Külföld

Donald Trump megjósolta, a demokrata kormányzók megtették

Négy kulcsfontosságú államban, ahol Trump vezetett, leállították a szavazatok összeszámlálását a demokrata kormányzók. Nem tudni, mire készülnek, de erre nem volt példa az elmúlt száz évben.
Trump régóta figyelmeztet rá, hogy a demokraták a levélszavazatok laza szabályozását kihasználva szeretnék elcsalni a választást azokban a körzetekben, ahol demokrata kormányzó van, és úgy tűnik, hogy a „tippje” bejött – írja a 888.hu

Korábban az amerikai elnök számos alkalommal beszélt arról, hogy szerinte a demokraták megpróbáljak majd elcsalni a választást. Ezeket a bejegyzéseit mind a Twitter, mind a Facebook megjelölte, mint “álhír”‘. Szerintük ugyanis elképzelhetetlen még csak a felvetés is, hiszen a demokraták sohasem vetemednének ilyesmire. És most a tények:

Magyar idő szerint hajnali négykor még Donald Trump vezetett négy demokrata kormányzó által vezetett államban: Pennsylvaniában, Wisconsinban, Michiganben és Észak-Karolinában. Aztán hirtelen beszüntették a szavazatok összeszámlálását az említett négy államban.

A hivatalos indoklás szerint a szavazatszámlálást azért kellett felfüggeszteni, mert a levélszavazatokat nehezebb összeszámolni, azonban

azokban a demokrata kormányzó által vezetett államokban, ahol végig Joe Biden vezetett, ez nem okozott gondot.

Ami még inkább érdekes, hogy noha az elmúlt egy évszázad hozott már világjárványt, háborút, katasztrófákat,

ám még egyszer sem fordult elő olyan, hogy szerda reggelre ne tudta volna a világ, ki az Egyesült Államok elnöke.

Egyetlen esetben, 2000-ben, előfordult olyan, hogy egy állam (Florida) miatt nem hirdettek győztest, de ott is a szavazatok újraszámlálása miatt történt ez, tehát akkor sem arról volt szó, hogy nem sikerült időre megszámolni a szavazatokat.

Frissítés

A CNN szerint a korábban említett négy államból kettőben Biden átvette a vezetést. Miután újraindult a szavazatok számlálása Wisconsinban és Michiganben, a demokraták jelöltje látványosan behozta hátrányát, majd fordított.

Wisconsinban korábban 10%-al is vezetett Donald Trump.

Ha ezt a két államot elhozzák a demokraták, és e mellett a vártnak megfelelően megnyerik Nevadát, az Amerikai Egyesült Államoknak új elnöke lesz Kamala Harris Joe Biden személyében.

 

További híreink

“Szélsőségesen erőltetett menetté” alakítják az oltási kampányt Németországban

Irányi Dániel

Rambó-késsel indultak rabolni, gyilkosság lett a vége

Szabó Norbert

Donald Trump kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel

Varga Lilla

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben