loading
Menü
Támogatás

Dr. Márfi Gyula: ez nem szerződés, ez diktátum

2023. jún. 4. 15:11
1 perces olvasmány
Dr. Márfi Gyula: ez nem szerződés, ez diktátum

Dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek szentmisét celebrált a Mi Hazánk Mozgalom Trianon-megemlékezésén a celldömölki Ság-hegyen. 

Az Érsek Atya szentbeszédében megemlékezett a Szentháromság Ünnepéről, beszélt a Szentháromság titkáról, mely ahogy fogalmazott: emberi ésszel nehezen felfogható.

Dr. Márfi Gyula kitért a magányra is, amely egyenes következménye a túladagolt szabadságnak és a hitetlenségnek. A nyugalmazott veszprémi érsek hangoztatta a hit, a család, a közösség és a haza fontosságát. Dr. Márfi Gyula a trianoni emléknap kapcsán elmondta,

1920. június 4-én, Jézus Szíve Ünnepén “nem szerződést, hanem diktátumot” írtak alá Franciaországban.

Álláspontja szerint mindez azért is visszás, mert a magyarok sokkal jobban bántak a nemzetiségeikkel 1920 előtt, mint a trianoni döntéshozó nemzetek a sajátjaikkal. Hangsúlyozta, Európa végnapjait éli, így beteljesedni látszik gróf Apponyi Albert próféciája. Az Érsek Atya szentbeszédének végén arra kérte a Jóistent, tartson meg minket magyarnak és kereszténynek, valamint mentsen meg az iszlamizációtól.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás