Alexander Goodarzy Segélykiáltás a dzsihadista pokolból című könyvének ismertetője, amely a Kárpátia Stúdió gondozásában jelent meg 2022-ben.
A könyv címe – Segélykiáltás a dzsihadista pokolból – akár egy kommersz amerikai akciófilm hatásvadász címe is lehetne, azonban itt nem erről van szó. Ha elkezdjük olvasni ezt a beszámolót, ismét bebizonyosodik előttünk az a szinte közhelyszerű megállapítás, hogy bármennyire is fantáziadús az emberi elme, a legjobb történeteket, kalandos szituációkat mindig az élet produkálja.
Az itt leírt események szinte mindennaposak a Közel-Kelet térségeiben, a legkülönbözőbb iszlám szervezetek Európából érkezett embereket rabolnak el, hogy aztán később értük váltságdíjat – ez lehet akár pénz, de fogolycsere, vagy a politikai nyomásgyakorlás legkülönbözőbb formái is – alkudjanak ki. Ez történt könyvünk szerzőjével is, aki Franciaországból érkezett Szíriába, hogy segítséget nyújtson azoknak a szórvány keresztény közösségeknek, akik rettenetes nehéz körülmények között, de még mindig léteznek a szinte mindent elborító muzulmán tengerben. Nyilván maga a valóságosan megtörtént emberrablás, fogság, szabadulás is rettenetesen érdekes, de még ezen is túltesznek azok a háttérinformációk, amik erről a háború sújtotta – egykor elképesztően gazdag – ország mai mindennapjairól, illetve az egész keleti arab térségről szólnak.
Az ottani politikai élet, a legkülönbözőbb fegyveres csoportok céljai egy fehér, európai ember számára szinte kibogozhatatlanul kusza szövevényt alkotnak. Az azonban még így is lemérhető, hogy
kereszténynek lenni ebben a régióban a szó legszorosabb értelmében közel jár az öngyilkos vállalkozáshoz.
A muszlim vallási fanatikusok, a meggazdagodni vágyó akarnokok, a pénzért mindenre és mindennek az ellenkezőjére is hajlandó karrierlovagok sokszor tekintik – s ez a kifejezés most nem túlzás, hanem szinte szó szerint értendő – céltáblának azokat a kis keresztény közösségeket, amik egyetlen célja pusztán a fennmaradás. Évszázadokon át apró szirtekként megállták helyüket egy hömpölygő emberáradatban, s váteszi küldetésüknek tekintik, hogy kitartsanak a legvégsőkig.
A könyv legfőbb üzenete,
hogyha nem vigyázunk magunkra, ha az európai fehér civilizáció nem ébred fel és nem cselekszik, akkor az ottani „kereszténynek lenni maga az életveszély” helyzet könnyen a mi kontinensünkön is megjelenhet.
A könyvet olvasva szomorúan kell rádöbbennünk, mennyire igazak a szerző sorai:
„Minden egyes nap, ami eltelt, kivetett bennünket a nagybetűs történelemből. A nekünk ígért Európa léket kapott és süllyedni kezdett. Húsz éve Európa úgy néz ki, mint egy nagy nyugdíjas otthon, ahová szudániak, afgánok, etiópok és más afrikaiak jöttek, hogy kiürítsék a kukáinkat, kitöröljék az öregeink fenekét, és feltakarítsák a koszt, amit nekünk nincs kedvünk felszedni.
Egy nagy hospice. Itt születtünk, itt eszünk, itt szaporodunk, itt fogyasztunk, hogy fenntartsuk a hanyatló gazdaságot. Aztán meghalunk anélkül, hogy bármit is kockáztattunk volna, bármit is legyőztünk volna, kivéve a hétvégi dugókat, és a sorban állást a szupermarketben.
Az emberek kivonultak a főváros utcáira a nyugdíjaik miatt…..Húszévesek, még nem is éltek, de már a nyugdíjukra gondolnak…Koravének. Ez a francia ifjúság? Elkeserítő. Kicsit szégyelltem is magam. Egy meghatározhatatlan érzés a megvetés és a szégyen között.”
Bár ez a könyv a szíriai helyzetet mutatja be, kötelező észrevenni, hogy mindez a káosz nem maradhat távol Európától sem. S ennek tán az az előzménye, hogy a nyugati demokráciák úgy érezték, muszáj beavatkozni az arab világ dolgaiba, ha oda is szeretnének Coca-Colát eladni, ott is szeretnének McDonald’s hálózatot kiépíteni, genderideológiát népszerűsíteni, na és persze elvinni nekik – hiszen bizonyára egész életükben erre vártak – korunk megkérdőjelezhetetlen vallását, a demokráciát.
A beavatkozásnak meg is lett az eredménye, megszűnt az ottani konszolidált élet – amit eddig az általunk mélyen elítélt diktatórikus vezetők tartottak fent -, tombol az iszlám terrorizmus, százezrek készülődnek, hogy részt vegyenek a migrációs hullámban. Hab a tortán, hogy
a nyugat legnagyobb kincsére, a demokrácia megteremtésére pedig sem igény, sem lehetőség nem mutatkozik.
Van viszont helyette rombolás, pusztítás, halál és kétségbeesés. Kiengedtük a szellemet a palackból, és most senki nem tudja megmondani, hogy ez a démon – térben és időben – meddig fog tombolni. Az azonban bizonyos, hogy nem áll meg a Közel-Kelet országaiban.
Ez a könyv egy olyan világot mutat be nekünk, ami amennyire érdekes, annyira félelmetes is, s amennyire idegen, annyira veszedelmes is. Ha kicsit jobban meg akarjuk érteni, érdemes elolvasnunk ezt a kötetet, s az utolsó oldal befejezése után csak reménykednünk abban, hogy mindaz, amit elolvastunk, csak minél később jut el majd a mi öreg kontinensünkre. Arra pedig csak vágyhatunk, hogy ha megérkezik, már egy felkészült és erős európai közösséggel – a nemzetek Európájával – fogja magát szembetalálni.
Mert a csodákról soha nem mondhatunk le, kitartást pedig azoktól a keresztény közösségektől kell tanulnunk, akik szenvednek, küszködnek, de megmaradnak, bármekkora áradattal kell is szembeszállniuk.
Tölgyesi Tibor
Kiemelt képünkön: Alexander Goodarzy. Forrás: erdely.ma
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
