Az 1921. július 31-én életbe lépett trianon diktátum szerint Magyarország nyugati határvidékét át kellett adni Ausztriának. Az antant döntéshozói már 1919-ben úgy határoztak, hogy a „vörös Bécsnek” vetik oda a nyugati végeket, miután az osztrák kormányzat bejelentette területi igényét, ahelyett, hogy a saját földjét, Dél-Tirolt védte volna meg – írja történelmi cikkében Csarnai Márk. Folytatás alább.
A magyar kormány ugyan megpróbált a terület hovatartozásáról népszavazást kieszközölni, azonban Bécs erről hallani sem akart. Végül az antant nyomására a hivatalok kiürítették az átadandó területeket, és a Nemzeti Hadsereg is kivonult. Ez a kényszerű lépés azért volt a legfájóbb mind közül és egyben megalázó, mert Nyugat-Magyarország nem állt idegen megszállás alatt. A területet ráadásul nem egy győztes országnak kellett átadni, hanem a vesztes Ausztriának.
Az osztrák bevonuláshoz azonban a Rongyos Gárdának is volt egy-két szava. Az önszerveződő alakulatot Héjjas Iván hívta életre Kecskemét melletti tanyáján 1919 tavaszán. Tagjai frontot megjárt katonák, gazdalegények, napszámosok és a Székely Hadosztály veteránjai voltak. Céljuk a haza megvédése volt a kommunista uralomtól és a román betolakodóktól egyaránt.
A Rongyos Gárda önkéntesei először 1921. augusztus 28-án Ágfalvánál csaptak le a bevonuló osztrák csendőrökre. A támadás sikeres volt: a megszállók visszavonultak. Ezzel kezdetét vette a nyugat-magyarországi felkelés.
Az ágfalvi ütközetet számos másik követte, rendre magyar sikerrel: Alhónál (augusztus 29-én és 31-én), Felsőőrött (augusztus 30-án), Pinkafőn (augusztus 31-én), Pörgölényen (szeptember 4-én), Kirchschlagnál (szeptember 5-én), Gyanafalvánál (szeptember 5-én) és Királyhidán (szeptember 10-én). Ausztria szeptember 8-án ismét megkísérelte Sopron elfoglalását, azonban a felkelők a második ágfalvi ütközetben újfent megfutamították a túlerőben lévő osztrák alakulatokat. A győzelem végleg megmentette Sopront a megszállástól. Szeptember 24-én Héjjas Iván és Winter-Latzay György százados csapatai felszabadították Császárkőbányát, amelynek elfoglalására az osztrákok három nappal később – Lajtasomorja irányából – sikertelen kísérletet tettek.
Világossá vált, hogy Ausztria nem tudja megszerezni a kívánt területet. A Rongyos Gárda szabadságharcosai végül a történelmi határon kívülre szorították az osztrákokat. Bethlen István miniszterelnök kihasználva a helyzetet, tárgyalásokat kezdeményezett Béccsel és végül megállapodtak, hogy Nyugat-Magyarország a jövőbeni rendezésig az antant felügyelete alá kerül. Ezt azonban Prónay Pál nem fogadta el, és 1921. október 4-én Felsőőrött kikiáltotta a Lajtabánságot – amely egy hónapig állt fenn.
„Nyugat-Magyarország megmentése érdekében megteremtettem a független Lajtabánságot” – írta Prónay visszaemlékezéseiben.
A Lajtabánság kikiáltása
Az alkotmányozó gyűlésen Prónay Pál az alábbiakat mondotta: „Ebben a pillanatban az Ausztriának ítélt Nyugat-Magyarország minden községe úgy Moson-, mint Sopron- és Vas vármegyében összegyűlve várja sorsának jobbrafordulását. Magyarországtól elszakította ezt az ezer éve békességben vele tartó magyar, német és horvát anyanyelvű népet a rövidlátó trianoni béke. Egyetlen község sem kívánja, hogy a kommunista Ausztriához csatoltassék. Legyen tehát Nyugat-Magyarország független és önálló.”
A Lajtabánság bélyegei és a Lajtabánsági Emlékérem
Ennek a lépésnek az volt a célja, hogy hivatalosan is kinyilvánítsák a trianoni diktátum megtagadását, és ezzel nyomást gyakoroljanak a velencei konferenciára, hogy a magyar fél számára elfogadható döntés szülessen.
A többi, hasonlóan rövid életű állammal ellentétben a Lajtabánság nem azért jött létre, hogy egy újabb darabot kiszakítsanak Magyarországból. Éppen ellenkezőleg, azért született, hogy Magyarország ne csonkulhasson tovább, és hogy a nyugati végek ne kerüljenek idegen megszállás alá.
A velencei egyezmény október 13-án végül kimondta: Sopron és környéke hovatartozásáról népszavazás fog dönteni.
Sopron, Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva az 1921. december 14-16-ai népszavazáson Magyarországé maradt. Mindez azonban nem valósult volna meg a Rongyos Gárda, a nyugat-magyarországi-felkelés és a Lajtabánság kikiáltása nélkül. Héjjas Iván, Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly, Maderspach Viktor és Prónay Pál enyhítettek Magyarország megalázásán.
Nem lehet úgy méltatni Sopron hűségét, hogy közben ne ismernénk el a Rongyos Gárda áldozatvállalását. Hiába írtak róluk 1945 után dehonesztálóan, a vörösterror tombolását követő rendteremtés és felelősségre vonás démonizálásával, nélkülük Sopron ma Ödenburg lenne. Ha nem lett volna augusztus 28-a, nem lehetett volna december 14-e sem.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
