15 C
Budapest
2021. szeptember 29., szerda
Magyar Jelen
Belföld Gazdaság Hírek

“Elég volt a kampányokon áthúzódó beruházási ígéretekből!”

A 2022-es választás közeledtével ismét megnőtt a sikeres fejlesztésekkel, beruházásokkal pózoló honatyákat fényező hírek száma

– hívja fel a figyelmet Szajlai János.

Így megy ez Dél-Borsodban is, ahol szinte naponta találkozunk egy Tállai Andrást, vagy a Fideszt dicsérő hírrel. Ha visszaemlékezünk a négy évvel ezelőtti kampányra, vagy éppen az előző önkormányzati választásokra, akkor láthatjuk, hogy szinte nincs olyan település, ahol ne lett volna egy-egy olyan beruházás, nyertes pályázat vagy legalább ígéret, amit már rég át kellett volna adni, de éveken keresztül egy kapavágás sem történt. Egy 2016 nyarán megtartott pályázati eredményekről szóló tájékoztatón például azt tudhattuk meg Tállai Andrástól, hogy a dél-borsodi térség összes településének szennyvízcsatornázása is megvalósul és 2019. december 31-ig be is fejeződnek ezek a beruházások. Ezen kívül volt ígéret többek között iskolafelújításra, közösségi tér kialakítására és útfelújításra is.

Véleményem szerint a választópolgár jogosan várja el, hogy egy országgyűlési képviselő és a minden szükséges eszköz és forrás birtokában lévő kétharmados kormány szava ne csak választási ígéret legyen. Sokkal súlyosabb probléma azonban, hogy a pályázati rendszeren kívül a kivitelezéseket is saját kézben akarja tartani a kormány, és szinte csak Fidesz közeli cégek vehetnek részt a megvalósításokban, ami szintén oka lehet a késedelmes átadásoknak. Ez a gyakorlat okozhatta azt, hogy a 2-3 éves csúszásban lévő építkezéseknél az eredeti árhoz képest 40-50 százalékos drágulás következett be. Felháborítónak tartom, hogy egy esetben sem vontak felelősségre senkit, egyetlen forint kötbért sem fizetett senki, hanem még a megnövekedett költségeket is közpénzből finanszírozzák.

A Mi Hazánk elvárja, hogy az évek óta tartó önfényezés helyett, keressék meg a késedelmes kivitelezés felelőseit és rajtuk hajtsák be a többletköltségeket!

-zárja gondolatait Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezője, választókerületi elnök, a párt országgyűlési képviselőjelöltje.

További híreink

Orbán Viktor Auschwitzben emlékezett

Kemény János

Keményen büntet a rendőrség, ha nem viselünk maszkot az előírt helyeken

Irányi Dániel

Székelyföld: kétmillió hektár terület magyar kézen, a románok nem nyugszanak

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen