loading
Menü
Támogatás

"Elképesztő volt látni, hogy a propagandát megszüntetni nem akarták, nyíltan kiállni mellette pedig nem mertek"

2020. okt. 30. 12:52
1 perces olvasmány
"Elképesztő volt látni, hogy a propagandát megszüntetni nem akarták, nyíltan kiállni mellette pedig nem mertek"

- A nemrég véget ért Újpesti Közgyűlésen történtek után elmondhatjuk, csak a Mi Hazánk Mozgalom maradt az egyetlen politikai párt, amelyik következetesen tiltaná a homoszexuális propaganda megjelenését a bölcsődékben és óvodákban - írja Nagy Attila, a Mi Hazánk fővárosi elnöke. Folytatás alább.

- Történt ugyanis, hogy a Fidesz -helyes módon- határozati javaslatot nyújtott be a "Meseország mindenkié" c. könyv használatának tiltására. (Sajnálatos módon nekünk még nincs képviselőnk, ezért mi nem adhattuk be.) Mozgalmunk aktivistái és az Ifjak tagjai molinók segítségével tiltakoztak az ülésteremben, néven nevezve a homoszexuális propagandát. Az összes balliberális párt (Párbeszéd, LMP, Mszp, DK, Momentum és Jobbik) kétségbeesetten és izzadságszagúan igyekezett mellébeszélni, a témát lekicsinyíteni és megúszni az egyenes állásfoglalást  - fogalmaz a budapesti elnök.

- Elképesztő volt látni, hogy a propagandát megszüntetni nem akarták, nyíltan kiállni mellette pedig nem mertek. Ebben vezérszerepet játszott Kanász-Nagy Máté alpolgármester, az LMP társelnöke és Trippon Norbert alpolgármester a DK budapesti elnöke.Végül sikerült úgy kiherélni az eredeti javaslatot, hogy azt, a magát feladó Fidesz is megszavazta. A nagyon zavaros,"érzékeny" témákat említő javaslat végül a szülőkre bízza mindezek beengedését a gyermekközösségekbe - zárja gondolatait.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás