„Hallatlan dolgok történnek körülöttünk! Leverték és ellopták a bényi I. Világháborús emlékmű csúcsáról a bronz turulmadarat” – írta Facebook-oldalán Orosz Örs, felvidéki magyar politikus.
A bényi I. világháborús emlékmű csúcsán már korábban sem az „eredeti” turulmadár őrködött, hanem egy második. Az elsőt ugyanis még a háború után tüntették el. Akkor bizonyára frusztrált csehszlovákok voltak az elkövetők. A mostani bronzszobrot 9 éve helyezte el az őt megillető helyére a település önkormányzata.
A politikus arra kéri követőit, osszák meg bejegyzését, és értesítse őt, aki látott valamit.
Az elkövetők kiléte és indítékaik egyelőre ismeretlenek, így nem érdemes elhamarkodott következtetéseket levonni, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a tettesek Szlovákia lassan többségbe kerülő etnikumából kerültek ki, akik mindig örülnek, ha egy kis „réz vagy bronz áll a házhoz”. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy az utóbbi időben ismét előtörőben van a szlovákok frusztráltságából fakadó önpusztító, soviniszta indulata, mely épp a napokban egy késelésben testesült meg, így könnyen elképzelhető, hogy ezúttal is hasonló motiváció mozgatta az elkövetőt.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A rendőrség szerint is a magyarsága miatt támadták meg a pozsonyi késelés áldozatát