0.3 C
Budapest
2022. január 18., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Erdélyi Magyar Szövetség: milliók életét kockáztatja az ortodox egyház és a román belügyminisztérium

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint milliók életét kockáztatja a román ortodox egyház és a belügyminisztérium azzal, hogy megegyeztek az ortodox húsvét megünnepléséről. Az EMSZ közölte: feljelentést tesz a belügyminiszter és az ortodox pátriárka ellen.

Az erdélyi ellenzéki magyar pártok szövetségével létrejött Erdélyi Magyar Szövetség arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hét végén a nyugati keresztény egyházak híveinek tömegei értették meg, a jelenlegi válságos helyzetben milyen kiemelt jelentőségük van a hatósági óvintézkedéseknek, amelyek – helyesen – felülírtak eddigi szokásokat is.

Az EMSZ megdöbbentőnek és felháborítónak tartja a román ortodox egyház és a bukaresti belügyminisztérium azon megállapodását, melynek értelmében az ortodox nagypénteken és nagyszombaton “lazítanak a kijárási korlátozásokon”. Megállapította:

milliók életét kockáztatja az ortodox egyház és a belügyminisztérium, és a kijárási korlátozások enyhítése egyértelműen diszkriminatív a nem ortodox vallású román állampolgárokra nézve.

“Intézkedésével a román kormány egyértelműen kapitulált az ortodox egyház túlerejével szemben, ami (…) jól mutatja az utóbbi túlzott és veszélyes ráhatását a román államvezetésre” – állapította meg az EMSZ. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a közelgő választások alkalmával az ortodox vallású szavazók politikailag irányított mozgósításával hálálják majd meg a mostani szívességet.

Az EMSZ szerint a világjárvány csak összefogással fékezhető meg, ezért a szövetség arra kérte az ortodox vallásúakat, hogy ne éljenek a számukra biztosított lehetőséggel, és a húsvét belső békéjét, valamint a feltámadás örömét otthonaik biztonságában éljék meg.

Az állásfoglalást az EMSZ-t alkotó pártok elnökei, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke írta alá.

Csomortányi István társelnök szerda délután bejelentette:

ügyészségi feljelentést tesz Marcel Vela belügyminiszter és Dániel pátriárka, a román ortodox egyház feje ellen.

Csomortányi szerint “a belügyminiszter és a pátriárka felelőtlen kezdeményezésükkel az állampolgárok tömegeit arra biztatják, hogy szegjék meg a katonai rendelet szabályait”. A politikus szerint elvárható, hogy Marcel Vela azonnal távozzon a belügyminisztérium éléről.

(MTI)

További híreink

Újabb halálos áldozat a török-görög határon

Dunai Tibor

Az Egyesült Királyság visszaállítja a karanténkötelezettséget több országgal szemben

Dunai Tibor

Saját gyermekeik tengerbe dobásával fenyegetőznek a migránsok

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen