4.7 C
Budapest
2021. április 13., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt

Érzékenyítő oktatás a tanároknak is

A V4NA hírügynökség hívta fel rá a figyelmet, hogy San Diegoban érzékenyítő kurzuson kell részt venniük a pedagógusoknak.

Az alapvetés az, hogy a tanárok megértsék, hogy ők csak megtűrtek kegyelmezettek, hiszen lopott földön élnek, mert az eredetileg a fekete őslakosoké. Tudomásul kell venniük, hogy fehérek, ezért pedig számos jogtalan előnyt élveznek. A részletekre egy újságíró, Christopher F. Rufo hívta fel a figyelmet.

A tréninget  felvilágosult előadók, gondolkodók kis videió is színesítik. A tankönyvekből azt tanulhatják meg, hogy hogyan legyenek antirasszisták és hogyan szorítsák ki az osztályteremből a tudat alatt lappangó rasszizmust.

Neveiket is megváltoztatták

Az intézmények a rasszizmus ellen is igyekeznek küzdeni, így sok esetben megváltoztatják az iskola évek óta viselt, egészen eddig nem kifogásolt nevét is. Ez történt most egy virginiai városban, Falls Church-ben is, ahol két, az Egyesült Államok alapítóiról elnevezett iskolánál szavazták meg a névváltoztatást.

Mint ismeretes Thomas Jefferson és George Mason is rabszolgákat tartott, ezért kellett átnevezni az iskolákat is.

További híreink

A Bayern hosszabbításban győzte le a Sevillát, övé az Európai Szuperkupa

Kemény János

“Fiatalok” késeltek halálra egy 15 éves lányt Louisianában

Irányi Dániel

Heves zivatarok várhatók, több megyére figyelmeztetést adtak ki

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben