Európa szerte több ezres, tízezres tömegtüntetéseket tartottak az Új Világrendet szolgáló helytartó kormányok, valamint a kiépülő Covid-diktatúra ellen. Franciaországban – ahol az egykori Rothschild bankár Emanuel Macron a legaljasabb módszerektől sem riad vissza az oltások kikényszerítése érdekében – több mint százezren vonultak utcára országszerte.
Ausztria
A rendőrség állítása szerint
legalább 40 ezer ember tiltakozott a koronavírus ürügyén bevezetett korlátozások és diszkriminatív intézkedések ellen Bécs belvárosában.
A vonulás 15 órakor vette kezdetét. A résztvevők a Heldenplatzon és a szomszédos Maria-Theresien-Platzon gyülekeztek, mielőtt végigvonultak a Ringstrassén. A demonstráció összességében békésen zajlott – derül ki a wien.orf.at tudósításából.
A tüntetők többsége az oltás kötelezővé tétele ellen tiltakozott, közben tehénharangokat kongattak, kürtöket és sípokat fújtak. Egyes transzparensek a korábbi diktatúrákhoz hasonlították a már bevezetett és a tervezett intézkedéseket, más tüntetők pedig a gyerekeiket féltették a kísérleti vakcináktól.
A megmozdulás miatt a belvárosában ideiglenes forgalmi akadályok is kialakultak. A vonulást, ami végül békés keretek között ért véget, nagyjából 1000 rendőr biztosította.
Ausztriában február 1-től tervezik kötelezővé tenni a vakcinákat minden 14 év felletti számára. A politikát eddig lelkesen kiszolgáló szakértők közül azonban egyre többen kibeszélnek a hivatalos narratívából. Egyesek arra hívják fel a figyelmet, hogy az omikron variáns gyors terjedése miatt mire bevezetnék a kötelező oltásokat, a társadalom java már átesik a fertőzésen, vagyis természetes úton immunizálódik, ezáltal a vakcina beadása finoman szólva is értelmetlenné válik.
Belgium
Mintegy ötezren tüntettek Brüsszelben a belga kormány által a koronavírus-járványra hivatkozva bevezetett kényszerítő intézkedések ellen, a rendbontásba torkollott megmozduláson többeket előállítottak; Belgiumban egy hét alatt 97 százalékkal emelkedett az új fertőzéses esetek száma – riogat a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.
A francia nyelvű napilap jelentése szerint a kora este befejeződött, Együtt a szabadságért jelige alatt meghirdetett tüntetés szervezői úgy vélték,
a rendkívüli intézkedések a társadalom polarizálódásához vezetnek, az embereket két csoportra osztják, és feltételessé teszik az alapvető jogokat.
A beszámoló szerint a megmozdulás résztvevői közé rendbontók keveredtek, akik petárdákat robbantottak, kukákat és kidobott karácsonyfákat gyújtottak fel. Legkevesebb harminc embert előállítottak. A kukaborogató, karácsonyfaégető személyek származásáról se a rendőrség, se a sajtó nem adott tájékoztatást.
Emlékeztettek, Brüsszelben több alkalommal vonultak utcára a koronavírus-járvány “megfékezése ellen” (írja az MTI kitűnő magyarsággal. Esetleg elszólás? – a szerk.) bevezetett intézkedések miatt tiltakozók, az egyik utolsó, november végén tartott megmozduláson több mint 35 ezren vetek részt.
A napilap Alexander De Croo belga miniszterelnököt idézte, aki a VTM nevű flamand nyelvű belga közszolgálati televíziónak adott vasárnapi interjújában lesajnálóan annyit vetett oda a riporternek:
“néhány ezren tüntetnek az intézkedések ellen, velük szemben azonban milliók teszik azt, amit kell”.
Aláhúzta, tüntetni nem tilos, de a lakosság nagyrésze követi a szabályokat.
A belga miniszterelnök a Le Soir című francia nyelvű belga napilapnak nyilatkozva azt mondta: noha a koronavírus omikron variánsának rendkívül gyors terjedése ellenére a korházi ellátásra szorulók száma csökken, szükség esetén a kormány kész azonnali lépéseket tenni. Szavai szerint a kilábalás a járványból hosszadalmas lesz, akár két-három évig is eltarthat. De Croo reményét fejezte ki, hogy a járványügyi mutatók idővel lehetővé teszik a rendkívül szabályok fokozatos feloldását, de – mint mondta – fel kell készülni újabb megszorításokra is.
Csehország
Ezrek vonultak az utcára Prágában vasárnap az idősek és egyes foglalkozások művelői számára kötelező koronavírus elleni “védő”oltás ellen tiltakozva.
A tiltakozók a prágai Vencel téren gyülekeztek, majd átvonultak a városon a Szabadságot! jelszót skandálva.
A felszólalók kétségbe vonták a jelenlegi oltások hatékonyságát, elutasították a gyermekek beoltását és az arcmaszk viselését.
Szombaton hasonló, de kisebb tüntetéseket tartottak több cseh városban, így Brnóban, Usti nad Labemben, Olomoucban (Olmütz), Karlovy Varyban és Ceske Budejovicében.
Az előző cseh kormány december elején tette kötelezővé az oltást a hatvan év felettiek, az egészségügyi dolgozók, a szociális gondozók, a rendőrök, a tűzoltók és az orvostanhallgatók számra.
Andrej Babis kormányát decemberben az októberi választásokon győztes ötpárti koalíció által alakított, Petr Fiala vezette kabinet váltotta fel. Az új kormány a kampányban szavazatszerzés céljából ellenezte az idősek beoltását, de nem zárta ki, hogy a járvány alakulásától függően egyesek számára kötelező lesz.
Ám a kormányváltás után ott is egyértelművé vált, hogy a politikai elit oldaltól függetlenül ugyan úgy kiszolgálja a Klaus Schwab mögött álló erőket, így aztán teljesen mindegy, hogy a két nagy tömb közül melyikre szavaznak, érdemben semmi sem fog változni.
Franciaország
Mint arról korábban beszámoltunk, több mint százezren tüntettek Franciaországban a párizsi kormány járványpolitikája ellen, amellyel az eddiginél jobban megnehezítené az oltatlanok életét.
Országszerte 105 200-an vettek részt a megmozdulásokon, csak Párizsban 18 ezren vonultak utcára – közölte a belügyminisztérium.
Zavargásokra is sor került, amelyekben tíz rendőr megsérült. Harmincnégy embert előállítottak.
A december 18-i tiltakozáson negyedennyien vett részt.
Magyarország
Hazánkban a két nagy politikai tömb valóságos Covid-koalíciót alkot, így a kormány globalista álellenzéke még csak kommunikációs szinten sem mer fellépni az egyre fokozódó oltásterrorral szemben. Sőt, még a jelenleginél is keményebb szigorításokat, hatékonyabb fellépést és negyedik oltást követelnek. Magyarországon egyedül a Mi Hazánk Mozgalom állt a magyar emberek pártjára, ezért is szervez tüntetést a Covid-diktatúra és az emberek jogfosztása ellen január 16-án, vasárnap.
Magyar Jelen / MTI
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!