29.7 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Bűnügy Kiemelt

“Fegyvernek látszó tárggyal” raboltak a “fiatalok”

Négy napon belül elfogták a három meg nem nevezett származású “fiatalt”. 

Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy háromfős társaság tagjaival szemben, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2021. szeptember 19-én 21 óra körül a Gellért hegyen megfenyegettek négy fiút, és értékeik átadására szólították fel őket. Az egyik elkövető a nyomaték kedvéért egy valódinak tűnő pisztolyt is elővett a zsebéből.

A sértettek egy mobiltelefont és egy fülhallgatót adtak át a fenyegetés hatására, majd a tettesek elmenekültek a helyszínről.

Az eset során senki sem sérült meg. A történtekről csak másnap, szeptember 20-án tettek bejelentést a rendőrségen.

A BRFK Rablási Osztályának nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket 2021. szeptember 24-én XI. kerületi tartózkodási helyükön elfogtak és előállítottak. Egyiküknél megtalálták és lefoglalták a rablásnál használt fegyvert is, amiről kiderült, hogy egy játékpisztoly.

A 18 éves K. Balázst, a 16 éves F. R-t és a 14 éves F.A-t kétrendbeli rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbevételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

(police.hu nyomán – fotó: police.hu)

 

További híreink

Itt kezdi az évet Magyarország egyetlen oltatlan kormányfőjelöltje

Faragó Dániel

A Mi Hazánk a Hegyi-Karabahban kitört konfliktusban is az őshonos, keresztény örményeket támogatja

Irányi Dániel

Négyszer többen vezetnek bekábítószerezve, mint korábban

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen