7.1 C
Budapest
2021. december 2., csütörtök
Magyar Jelen
Belföld Bűnügy

Feszült életvitelével magyarázta erőszakos udvarlását az ‘abonyi Rómeó’

Hiába telt le hivatalosan a szolgálata, hazafelé tartva Abonyban egy sikítva segítséget kérő hölgy zaklatója után azért még futásnak eredt a BRFK körzeti megbízottja. Elfogta, kollégái őrizetbe vették, és kezdeményezték a bíróság elé állítását.

A zászlós az abonyi vasútállomáson leszállva indult haza 2021. november 20-án 21 óra 30 perc körül, amikor egy nő sikítása, majd „Segítség!” felkiáltása törte meg a csendet. A váróteremből induló hangra reagálva nekilódult, ám már csak a riadt nőt találta ott, aki elhadarta, hogy egy férfi megtámadta, fogdosta, közben önkielégítést végzett. A rendőr a kapott menekülési útvonalon futásnak eredt, alig fél kilométerrel távolabb utolérte a személyleírásnak megfelelő “férfit”. Korábbi, az Abonyi Rendőrőrsön eltöltött szolgálati emlékeiből felismerte a menekülőt, akihez nem sokkal később a megtámadott nő is odaért, ő szintén felismerte támadójaként.

A zászlós erősítést kért, abonyi kollégái előállították a 35 éves helyi “erőforrást”.

Kiderült, nem először zaklatott nőt. Néhány nappal korábban a ceglédi vasútállomáson is hasonló módszerrel sértett szemérmet: egy vonatról leszálló nőt követni kezdett, megfogta a csípőjét, alányúlt, közben nemi szervét elővéve önkielégítést végzett.

A 35 éves, családos cigány kihallgatásán mindent beismert, állítása szerint az utóbbi időben sok benne a feszültség, ezt próbálta levezetni. Szokott füvezni, és előfordul, hogy a cucc bezavarja, és ilyeneket csinál.

Az őrizetbe vett “erőforrás” ellen kétrendbeli szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kezdeményezte a bíróság elé állítását, közölte honlapján a rendőrség.

(k.info)

További híreink

Hamarabb “szükségessé válhat” a negyedik oltás mint gondolnánk

Faragó Dániel

Meghalt négy beteg, 525-re nőtt a fertőzöttek száma

Kiss Albert

Megszűnhet a vásárlási idősáv

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben