loading
Menü
Támogatás

Nem adja fel az Orbán-kormány az akkumulátorgyár-nagyhatalmi álmát

2024. szept. 5. 13:30
1 perces olvasmány
Nem adja fel az Orbán-kormány az akkumulátorgyár-nagyhatalmi álmát

Pekingbe látogatott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből. Utazásának kiemelt célja az akkumulátor-újrahasznosító technológiával rendelkező kínai vállalatok megismerése és lehetséges magyarországi befektetéseik megvizsgálása - számol be a vg.hu.

A delegációk értékelték az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetét, valamint megvitatták az ágazat előtt álló kihívásokat és a zöldátállásban rejlő gazdasági lehetőségeket.

A Nagy Márton által vezetett delegáció már korábban Pekingbe repült, hogy kínai bankokkal, illetve az akkumulátor-újrahasznosítás iparágának öt vezető cégével (Gotion High Tech, CNGR Advanced Material, Ganzhou Teng Yuan Cobalt, Hithium Energy Storage Huanchuang [Xiamen] Technology) is egyeztessen.

Hiába teljesítenek kudarcosan a magyar gyárak, bővítésre számíthatunk


A magyar küldöttség egyeztetett a GEM, valamint a Jereh csoport vezetőivel. Ezt követően pedig gyárlátogatást tett a Zhejiang Huayou Cobalt feldolgozóüzemében, valamint találkozott a cég vezetőivel Quzhouban. Az Európai Unió széleskörűen és szigorúan szabályozza az akkumulátorgyártás teljes körforgásos folyamatát. Idetartozik a ritkaföldfémekre vonatkozó irányelv, a „Right to Repair” rendelet, valamint a 2023-ban elfogadott akkumulátorrendelet, amely a teljes iparágra kiterjedően határozza meg a szabályokat.
Az akkumulátorrendelet értelmében a hordozható akkumulátorok gyártói felelősek az összes akkumulátorhulladék begyűjtéséért.

A rendelet magában foglalja egy visszavételi és begyűjtési rendszer létrehozásának kötelezettségét, és azt is pontosan meghatározza, hogy ezeken a helyeken hogyan kell kezelni a hulladékot.

 

vg.hu nyomán

Kiemelt kép forrása: vg.hu

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás