Széleskörű bojkott indult az X (volt Twitter) ellen, miután Elon Musk megosztott egy Tweet-üzenetet, amely szemet szúrt nem csak a zsidó Rágalmazás Ellenes Ligának, de más zsidó szervezeteknek és szélsőliberális, globalista médiumoknak. A szólásszabadság bajnokai válaszul gazdasági hadjáratot indítottak az X ellen, melyhez sorra csatlakoznak az óriásvállalatok.
Még az Európai Bizottság is közölte, felfüggeszti hirdetéseit az oldalon, mert nem akarja, hogy azok “antiszemita” és “náci” tartalmak mellett jelenjenek meg – derül ki a 444 cikkéből (a lemaradt idézőjeleket mi pótoltuk – a szerk.).
Mit is mondott Musk?
Ő tulajdonképpen semmit. Csupán egyetértőleg megosztott egy Tweetet, mely azt írta:
a zsidó közösségek pontosan olyan dialektikus gyűlöletet zúdítanak a fehérekre, melyet a leghatározottabban kikérnek maguknak, ha feléjük irányul. Ezek után engem tényleg rohadtul nem érdekel, hogy a nyugati zsidóság most jutott el arra a felismerésre, hogy a migránsok hordái, melyekkel elárasztják az országot [mely befogadta őket], a legkevésbé sem kedveli a zsidókat.
Az “állítólagos zsidó összeesküvés” vádján annyira felháborodott a nyugati világ gazdasági elitje, hogy a zsidó származású Bob Iger által vezetett Disney, a zsidó származású David Zaslav által vezetett Warner Brothers Discovery, a zsidó származású Brian L. Roberts által vezetett Comcast, a zsidó Jon Feltheimer által vezetett Lionsgate bojkottot hirdetett a Twitter ellen. Ők a jövőben nem hajlandók az oldalon hirdetni, vagy bármilyen módon támogatni Muskot. A “gazdasági blokádhoz” csatlakozott a Warner Brothers Discovery, az IBM, az Apple és a Paramount tévéhálózat is. Ezen cégek top részvényesei egyébként valamennyi esetben a Vanguard Group, az
SSgA Funds Management, illetve a BlackRock. (Hogy ezé miért fontos, arról ITT írtunk hosszabban.)
A cégek és médiumok egységesen ítélték el a “rasszizmust” és “antiszemitizmust”. Továbbá minden felháborodó kijelentette, szó sincs arról, hogy akár Amerikát, akár Európát el akarnák árasztani színesekkel, és a céljuk a fehér népesség lecserélése lenne. Ahogyan – szerintük – a nemzetek, a hagyományok és az európai kultúra ellen sem folytat hadjáratot senki.
Musk egyébként tagadta az antiszemita vádakat, de ez nem hatotta meg az érintetteket, akik valamiért nagyon magukra vették a poszt tartalmát.
Kiemelt kép: Elon Musk: Patrick Pleul/Pool/AFP via Getty Images via JTA: Twitter icon: Stockfoo/ iStock / Getty Images Plus; vector lines: blackred/iStock / Getty Images Plus; star of David: antoniokhr/iStock / Getty Images Plus
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!