Súlyos, fogyatékkal élő gyermekeket érintő ügyben nyomoz a rendőrség egy Bács-Kiskun vármegyei oktatási intézmény pedagógiai asszisztensével kapcsolatban. A munkatárs több gyermeket is bántalmazhatott egy táborban, illetve az iskola területén. Az első esetre még tavaly derült fény. A férfit a közelmúltban bocsátották el az intézményből az újabb feljelentéseket követően.
Az érintett intézményben sajátos nevelési igényű, sérült gyermekek tanulnak az óvodás kortól egészen a fiatal felnőttkorig. Az iskola egyik pedagógiai asszisztense a gyanú szerint több rábízott kisgyermeket is szexuálisan bántalmazott. A férfit azóta eltávolították az intézményből.
Az ügyben több szülő is megkereste szerkesztőségünket. Beszámolóik szerint az első visszaélések még tavaly, egy nyári táborban történhettek, majd később az intézmény falain belül folytatódtak. A szülők elmondása alapján több gyermek is érintett, és azóta több feljelentés is született. Az első bejelentést követően a rendőrség tavaly év végén az iskola épületéből állította elő a pedagógiai asszisztenst. A férfi a téli szünet után ennek ellenére visszatért az intézménybe: míg korábban a felső tagozatos diákok mellett dolgozott, ezt követően az alsó tagozatosokhoz helyezték át.
A gyermekek védelme érdekében sem az intézmény nevét, sem a települést nem közöljük. A történtek körülményei még tisztázatlanok. A hozzánk eljutott információk szerint az érintett gyermekek tizenéves fiúk.
Néhány hónap elteltével, tavasz elején újabb esetekre derült fény. Ezúttal már az iskolán belüli szexuális közeledésről, simogatásról számoltak be a gyerekek. Az egyik áldozat ugyanaz a fiú, mint a tavaly nyári tábori esetben.
„A gyermek már akkor is jelezte a történteket egy pedagógusnak, aki ezt azonnal továbbította a szülők felé. Akkor azonban nem hittek a gyereknek. Most viszont ő nevezett meg egy további áldozatot, aki otthon megnyílt, és mindent elmondott a családjának. Ez lendített nagyot az ügyön”
– mondta a Magyar Jelennek az egyik édesanya.
Arról a szülők nem kaptak tájékoztatást, hogy mi történt az érintett pedagógiai asszisztenssel. Lapunk a rendőrség megkeresésére adott válaszából tudta meg, hogy a férfi már nem dolgozik az intézményben.
Kérdésünkre a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóirodája közölte: „a főkapitányság vizsgálati osztálya nyomozást rendelt el egy olyan ügyben, amelynek érintettje egy kiskőrösi tanintézmény volt alkalmazottja”. Hozzátették, a feljelentésben foglaltak tisztázása jelenleg is folyamatban van.
A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva további információt nem közölt. Gyermekvédelmi körökből szintén olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek megerősítik: az ügyben több feljelentés történt, és a nyomozás gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések gyanúja miatt zajlik.
Több szülő arról beszélt lapunknak, hogy rendkívül megrázta őket az ügy, különösen azért, mert sérült, kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekekről van szó. Többen úgy érzik, nem kaptak megfelelő tájékoztatást az intézménytől arról, pontosan mi történt, illetve milyen intézkedéseket tettek a gyermekek védelmében. A családok szerint különösen fontos lenne annak teljes körű kivizsgálása, hogy lehetnek-e további érintett gyermekek, illetve hogy minden szükséges gyermekvédelmi intézkedés megtörtént-e.
Az intézményt és annak fenntartóját is megkerestük kérdéseinkkel. A büntetőeljárás tényét mindkét intézmény elismerte, részleteket viszont a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöltek.
Az ügyben érintett Bács-Kiskun vármegyei fogyatékkal élő gyermekek iskolájának igazgatója válaszát azzal kezdte, hogy a szóban forgó munkatársuk már ne áll köznevelési, foglalkoztatotti jogviszonyban az intézményüknél. A megkeresünkben szereplő ügyben az igazgató értesülései szerint is folyamatban van a büntetőeljárás. Mint írta, azért nem adhat információt a történtekről, mert azzal akadályoznál a büntetőeljárás eredményes lefolytatását.
Intézményünk vezetése és munkatársai fokozott figyelemmel kísérik a tanulók minden percét, melyet az iskolában, illetve az iskola által szervezett rendezvényeken töltenek. Munkatársaink részére gyerekvédelmi szakértők bevonásával tájékoztatót, illetve képzést szervezünk annak érdekében, hogy munkatársaink az esetleges bántalmazásra, vagy a gyermekekkel szembeni visszaélésekre utaló jeleket minél hamarabb felismerjék és ezek alapján a szükséges intézkedéseket kezdeményezni tudják.
Hasonló válasz érkezett a tankerülettől is. Kiegészítve azzal, hogy a történteket az igazgató haladéktalanul jelentette a tankerület vezetésének.
Kapcsolódó: