A még éppenhogy létező Jobbik-Konzervatívok elnöke csütörtöki ”Összenőtt, ami mindig is összetartozott: Gyurcsány pártjába olvadt az MSZP és a Párbeszéd” című közleményében kritizálta azokat a pártokat, akikkel még most is igencsak össze vannak nőve ők is, többek között Vácon és Nagykanizsán is együtt indulnak az önkormányzati választáson.
”Nem történt meglepetés: a változást szomjazó magyar társadalom által hátrahagyni kívánt múltat képviselő DK, MSZP és Párbeszéd ma hivatalosan is bejelentették, hogy közös listán indulnak a június 9-én esedékes EP-választáson” – indított Gyöngyösi, aki a társadalom túlnyomó többsége szerint szintén a hátrahagyandó múlt része.
A Jobbik kifordított valósága
Úgy gondolja, a lépés egyértelműen az érintett pártok túlélését szolgálja, nem pedig a NER lebontását. Ellenben ők nem erre játszanak (pedig nem ártana – a szerk.), hanem változást akarnak elérni, méghozzá a következő jelszavakat lebegtetve:
Európa, európai bérek, normális Magyarország – fogalmazza meg az egykoron radikálisan euroszkeptikus társaság vezetője.
A párt EP-listavezetőjétől, a CIA-val jó barátságban lévő Róna Pétertől származó küldetésnyilatkozattal zárul a közlemény: ”vissza kell szereznünk azt a megbecsülést, amit az “56-os nemzedék egy életen át élvezett a világban!”
Kiemelt képünkön: Gyöngyösi Márton – Béli Balázs/Alfahír
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!