Ha Ön is Holokauszt túlélő, akkor ingyen kap fertőtlenítőt

Holokauszt túlélőknek nyújt segítséget a vírus elleni védekezésben a MAZSÖK. A zsido.com szerint már meg is kezdetett a védekező szerek szétszóratása az országban.
A MAZSÖK önkéntesei a közalapítvány kuratóriumának döntése szerint, országosan elkezdték szétosztani a 4800 Holokauszt túlélő számára a védőeszközcsomagokat. A csomagban 10 orvosi maszk, 2 pár gumikesztyű és egy 250 milliliteres kézfertőtlenítő folyadék van.
A hajlékokba nem jőnek be
A csomagok már megérkeztek Debrecenbe, Nagykörősre, Kecskemétre és folyamatos a személyes eljuttatás az ország egyéb településein, többek között a fővárosban is. A csomagot a MAZSÖK megbízólevéllel rendelkező önkéntesei viszik házhoz, akik semmilyen körülmények között nem mennek be a lakásba, a csomagot az ajtóban adják át. Ezzel hatékonyan hozzá tudunk járulni az idősek egészségének megvédéséhez.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás