20 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Hamburgi kisvállalkozások a csőd szélén, a németek egyre elégedetlenebbek a lezárások miatt

Továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben Németországban: az éttermek teljesen, a boltoknak pedig nagy része zárva van. Amelyik üzlet azonban mégis nyitva van, oda csak időpontfoglalással és negatív koronavírus-teszttel lehet bemenni. Hétfőtől azonban enyhítést kaptak a beoltott állampolgárok – összegezte az ATV Híradója.

“Itt Hamburgban egyszerűen minden le van zárva, mindenhol maszkot kell hordanunk, ami nagyon megnehezíti az életünket, teljesen elveszik a szabadságunkat ezek az intézkedések”

– nyilatkozta egy helyi vállalkozó, aki szerint a járvány tönkreteszi az életüket.

A vendéglők Hamburgban is csak elvitelre árulhatnak. Sok neves étterem emiatt teljesen zárva tart, annyira nem érné meg nekik. Egy étterem tulajdonos szerint amióta a legtöbben home office-ban dolgoznak, inkább otthon főznek az emberek.

Egy átutazó a riporternek elárulta, nem igazán lehet mit csinálni a városban, ugyanis mindent bezáratott a kormány. Még moziba, vagy múzeumba se tud elmenni, hiszen azok sem tarthatnak nyitva. A hotel, ahol megszállt szinte teljesen üres.

Az elektronikai üzletek nyitva tarthatnak, azonban csak előzetes időpontfoglalást követően, egy negatív teszt birtokában lehet csak vásárolni. Az ATV Híradójának megszólaló helyi, idős férfi szerint hatalmas pofon ez a gazdaságnak, mivel az országnak nagyjából a fele nem működik. Ha nem nyithatnak ki, hamarosan sok vállalkozás a csőd szélére kerül.

“Véleményem szerint olyan gyorsan ki kell nyitni az országot, amilyen gyorsan csak lehet, mert baj lesz a gazdasággal”

– magyarázta.

Dacára a jóidőnek, Hamburg belvárosa a hétvégén az ürességtől kongott. Ez nem annyira meglepő, hiszen még csak egy könnyed sétát sem tehet az ember FFP2-es maszk nélkül, így aztán a legtöbben inkább otthon maradnak. Többen arról beszéltek, az embereknek elegük van, egyre többen szeretnék visszakapni a régi életüket.

Ezzel szemben a német kormány, a magyarhoz hasonlóan, maffia módszerekkel zsarolja állampolgárait, hiszen Németországban a tervezett enyhítések csak az oltottakra vonatkoznak majd, azok, akik inkább az immunrendszerükben bíznak, maradnak másodrendű polgárok.

Fotó: atv.hu

További híreink

Az iráni forradalmi gárda mindent lángba borítana

Kemény János

Három maszkos férfi próbált elrabolni egy kislányt Manchesterben

Irányi Dániel

Rálőttek egy ukrán képviselőre Kijevben

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen