Az Egyesült Államok megerősíti katonai jelenlétét Németországban

Az Egyesült Államok megemeli Németországban állomásozó katonái számát - jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kedden Berlinben.
A Biden-kormány tagjai közül Németországba elsőként ellátogató miniszter Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszterrel folytatott megbeszélése után, kettejük közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a nagyjából 500 fős csapaterősítést az idén ősszel hajtják végre.
[caption id="attachment_55732" align="alignnone" width="716"] Lloyd Austin[/caption]
Austin kiemelte, hogy Németország a hazája egyik leghűségesebb szövetségese, amellyel közösen képviselik a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság értékeit.
A Wiesbaden térségébe telepítendő új egységek révén az amerikai védelmi erők az eddiginél is hatékonyabban tudnak majd megakadályozni konfliktusokat, "vagy ha kell, harcolni és győzni"
- mondta Lloyd Austin.
Azzal kapcsolatban, hogy az előző, Donald Trump republikánus elnök vezette washingtoni kormány a Németországban állomásozó, nagyjából 36 ezer katona egyharmadának kivonását tervezte, Austin elmondta, hogy ezt a tervezési folyamatot beszüntették, a csapaterősítéssel pedig a Németország és az egész NATO melletti amerikai elkötelezettséget is kifejezik.
Annegret Kramp-Karrenbauer hangsúlyozta:
megtiszteltetés hazájának, hogy az új amerikai védelmi miniszter első hivatalos európai útja Németországba vezetett, és örömteli, hogy már nem a csapatkivonás, hanem a németországi amerikai jelenlét erősítése van napirenden. Mindent megtesznek azért, hogy a családjukkal érkező katonák legalábbis átmenetileg jó otthonra találjanak, és jó emlékeket őrizzenek majd Németországról
- mondta.
[caption id="attachment_55731" align="aligncenter" width="534"]

Annegret Kramp-Karrenbauer a védelmi kiadások növelésével és a Bundeswehr - a német hadsereg - külföldi műveleteivel kapcsolatban kiemelte, hogy Németország a szövetségesei szolidaritásának köszönheti szabadságát és biztonságát, és viszonozza ezt a szolidaritást - írja az MTI.
A Washington által ellenzett, Berlinben pedig a politikától független, tisztán üzleti alapú beruházásnak tekintett Északi Áramlat 2 földgázvezetékkel kapcsolatban Kramp-Karrenbauer jelezte, hogy lát lehetőséget a projekt leállítására irányuló amerikai követelések teljesítésére.
Mint mondta, lehet foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy felfüggesztessék-e a kivitelezést. Ha pedig végül mégiscsak elkészül az Északi Áramlat 2 - vagyis az orosz földgázt Németországba a Balti-tenger fenekére fektetett csőhálózaton Ukrajna és Lengyelország megkerülésével szállító Északi Áramlat vezetékrendszer bővítése -, a gázszállításokat "Oroszország magatartásától is függővé kell tenni" - mondta a német védelmi miniszter.
(Fotó: Key Nietfeld/AFP, Von Oliver von Riegen/dpa/RND) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás