Egy korrupciós ügy árnyéka vetődik kárpátaljai településekre?

Egy rendkívül elszomorító történet jutott szerkesztőségünk birtokába, amely elszakított, kárpátaljai településeket érinthetett igencsak hátrányosan. A szóban forgó települések Palágykomoróc és Kisszelmenc, és célirányosan juttatott 5 millió forint eltűnésének feltételezése. De kezdjük az elejéről...
2015-öt írunk, amikor Miskolcon a közgyűlés elé terjesztették, hogy a város segítse meg a kárpátaljai magyar lakosságot.
Meg is született a döntés, amelynek értelmében Miskolc az adott év költségvetéséből 5 millió forintot adott támogatásként Palágykomoróc és Kisszelmenc részére. Sőt, kötelezték magukat a szerződésben, hogy az összeget a megállapodást követő 8 napon belül el is utalják. De a támogatott települések is kötelesek nyilvántartani az összeget.
Továbbá nagyon fontos kitétel, hogy mint olvashatjuk, a támogatott 2015. december 31. napjáig köteles a célok megvalósulásáról, a megítélt pénzösszeg felhasználásáról elszámolást és szakmai beszámolót küldeni Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet részére.
A gondok ezután kezdődtek, állítják a helyiek.
- Az arany pecsétgyűrűvel kitüntetett volt palágykomoróci és kisszelmenci polgármester, Illár József és a görögkatólikus atya Szkoropádszky Péter közösen magukhoz ragadták a kezdeményezést, de senkit a községből meg sem kérdeztek, sem közgyűlés nem volt

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás