loading
Menü
Támogatás

Thürmer Gyula: A kormány nyíltan beavatkozott a háborúba Ukrajna oldalán

2022. dec. 6. 09:44
2 perces olvasmány
Thürmer Gyula: A kormány nyíltan beavatkozott a háborúba Ukrajna oldalán

Mint ismeretes, tegnap Jámbor András országgyűlési képviselő és a szélsőbaloldali Szikra Mozgalom akciózott a Tropicana kaszinó előtt, kisebb dulakodás is kialakult a biztonsági szolgálat és az ott lévők között. Erről, valamint a magyar kormány Ukrajnának folyósítandó támogatásáról kérdeztük Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét, akiről tudvalevő, hogy meggyőződéses baloldali.

- A kaszinók előtti akciók nem szolgálják a kapitalizmus megdöntését

- nyomatékosította velősen véleményét. Hozzáfűzte, ezek látványos akciók, arra valók, hogy a média felfigyeljen rájuk. Thürmer szerint a magyar kormányt, a tőke uralmát kell ehhez megváltoztatni, nem a kaszinókat kell támadni, és hasonlóan vélekedik a többi baloldali pártról is.

Ezen túlmenően viszont jóval fontosabb dolog, hogy kiderült, a kormány a költségvetésből elkülönített 77 milliárd forintot, amelyet Ukrajnának adnak, a Munkáspárt elnöke erről is elmondta véleményét.

- Mi üdvözöltük a magyar kormány eddigi viszonylagosan semleges és visszafogott álláspontját, eddig az volt a felfogás, hogy átengedjük a menekülteket, segítjük őket, de nem avatkozunk be a háborúba - fogalmazott.
- De az Ukrajnának adandó közvetlen anyagi támogatás, továbbá az a politikai támogatás, amit Novák Katalin köztársasági elnök is megjelenít, azt jelenti, hogy Magyarország az egyik háborúzó fél oldalán nyíltan beavatkozik a háborúba, ez pedig Ukrajna. Ez nem a békét szolgálja, hanem a háború tovább folytatását, mi elítéljük a kormánynak ezt a lépését

- összegezte gondolatait.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás