loading
Menü
Támogatás

Magyarországnak az illegális zsidó telepekkel sem volt baja az ENSZ Közgyűlésén

2023. nov. 15. 08:54
2 perces olvasmány
Magyarországnak az illegális zsidó telepekkel sem volt baja az ENSZ Közgyűlésén

A mögöttünk hagyott parlamenti ülésen Toroczkai László és Orbán Viktor éles szóváltásba keveredett az izraeli-palesztin háború és az arra adott magyar reakció kapcsán.

Az ENSZ-ben a kormány delegáltjai nem szavazták meg az azonnali tűzszünetre vonatkozó javaslatot, de ennél is beszédesebb, hogy a miniszterelnök ezt mivel magyarázta.

A Mi Hazánk elnöke azzal kezdte, hogy a kormány a látszat szerint teljesen feladta azt a háborúellenes, békepárti, magyar érdekek mellett politizálást, amit szavakban eddig oly fontosnak tartottak az ukrajnai háború kapcsán. Az izraeli és a gázai háború esetében egyértelműen Izrael mellett foglalnak állást, amit jól mutat, hogy a parlamentben elfogadtak egy olyan egyoldalú politikai nyilatkozatot, amelyre csak az izraeli nagykövetet hívták meg, súlyosbító tényező, hogy a külügyi bizottságot sem érdekelte a palesztin álláspont. 

A Fidesz ezzel akár a terrorizmus célpontjává teheti Magyarországot,

ráadásul ez hazánk gazdasági érdekeit sérti, mert a világ háromnegyedével szemben állnak ebben a kérdésben, ez nem lehet Magyarország érdeke. Fura módon itt megint nagykoalíció alakult ki, a Fidesz és a balliberális ellenzék ugyanazt a követ fújja – vázolta fel a vitában Mi Hazánk frakcióvezetője.
Orbán Viktor a válaszában a túszokat és egy el nem fogadott módosítót hozta fel indokként, hogy miért nem szavazták meg a humanitárius tűzszünetre vonatkozó javaslatot.

Ezekről még akkor kiderül, hogy nem igazak:




Ráadásul most még a Gázában évtizedek alatt kialakított nyomorúságos helyzetről szóló állásfoglalásban is kritikátlanul Izrael-barát magatartást tanúsított a Fidesz, amikor legújabban már a telepek létesítését sem ítélte el. 

"Bár Magyarországon szinte teljesen elhallgatták a hírt, de néhány nappal ezelőtt
az ENSZ Közgyűlésében Magyarország nemmel szavazott arra a határozatra, amely elítélte Izraelt a megszállt palesztin és szíriai területeken illegálisan létesített zsidó telepek miatt.

A határozatot 145-7 arányban fogadták el. Ez még a korábbi, a tűzszünetet sürgető ENSZ-határozat elutasításánál is érthetetlenebb és veszélyesebb döntés a magyar kormány részéről. Magyarország ismét egyedül maradt Izraellel, az USA-val és Kanadával, szinte az egész világgal szemben. A Mi Hazánk szerint nem a provokációt és nem a háborút kell támogatni, hanem a békét és a kétállami megoldást. A magyar érdek a semlegesség. Az Orbán-kormány jelenlegi politikája teljesen elszigeteli Magyarországot, és ennek súlyos gazdasági következményei lehetnek" - hívja fel a figyelmet közleményében Toroczkai László, a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás