1.2 C
Budapest
2021. március 6., szombat
Magyar Jelen
Kárpát-haza Sport

Hóemberek “szurkoltak” a Sepsi OSK csapatának

Mintegy 200 hóemberrel népesítették be a lelátót a román Liga 1-ben szereplő Sepsi OSK labdarúgócsapatának szombati mérkőzésére a sepsiszentgyörgyi szurkolók.

A drukkerek így próbálták biztosítani a jelképes közönséget az Astra Giurgiu elleni bajnokin, amelyet a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött játszottak. A hóemberek többsége hóból, némelyike kartonból készült és a klub színeit hirdető piros-fehér mezt, sálat vagy sapkát kapott.

A Sepsi OSK magabiztos győzelemmel hálálta meg a szurkolói leleményességet. A csapat már az első félidőben három gólt rúgott, a találkozó pedig 4-1-es hazai sikerrel végződött.

A székelyföldi csapat hetek óta a tabella negyedik helyét foglalja el a Liga 1-ben a bukaresti FCSB, a kolozsvári CFR és a craiovai Universitatea mögött. A lejátszott 18 bajnoki mérkőzés közül az OSK nyolcat megnyert, hármat elvesztett, a többin pedig döntetlen lett az eredmény.

A hóemberépítés ötletgazdája Popa Anna Mária a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu színház igazgatója, aki lelkes foci szurkoló. Kezdeményezését felkarolta a Székely Légió szurkolótábor és felhívást fogalmaztak meg a sepsiszentgyörgyiek fele. „A jelenlegi helyzetben, ha személyesen nem is lehetünk ott a stadionban, azért meg tudjuk mutatni, hogy vagyunk, és hogy kitartunk a csapat mellett!” – írja a Maszol.ro.

A szurkoló hóemberek ötletét egyeztették a Sepsi OSK fociklubbal is, a sepsiszentgyörgyi stadionba szabad a bejárás, hiszen a pálya körül lévő futópályát rendszeresen használják a szaladók. A kezdeményezők kijelölték a hóembereknek fenntartott szektorokat, amelyek a főtribünnel szemben vannak, így a szombati mérkőzést közvetítő tévék képernyőjén is látszódtak a piros-fehér hóemberek.

(Fotók: Sepsi OSK Facebook oldala)

 

További híreink

Kizárták az AUR-ból a botrányosan viselkedő (és éneklő) Diana Șoșoacă szenátort

Varga Lilla

Szabadtéri kiállítással emlékeznek a romániai forradalom vásárhelyi áldozatára

Faragó Dániel

Csomortányi István: A román soviniszták az úzvölgyi stratégiát követnék Gyergyóditróban is

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben