Az izraeli hadsereg (IDF) a politikai vezetés utasítására vasárnap reggel leállította a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélynyújtást, és lezárta az átkelőhelyeket az iszlamista Hamásszal megkötött tűzszünet és túszalku első szakaszának hivatalos befejezése után – adta hírül az MTI.
Amit nem tettek hozzá, azt megtette a 444. Netanjáhu izraeli miniszterelnök ugyanis három hete úgy döntött, bojkottálja a palesztinokkal folytatott tárgyalásait. Tárgyalás helyett szombat este ultimátumot adtak a Hamásznak: egy napon belül engedjék el a még életben lévő túszok felét, cserébe 50 nappal meghosszabbítják a tűzszünet első szakaszát.
A korábbi tárgyalások során a folyamatokat két szakaszra osztották, s a tűzszünetet követte volna a második szakasz, az izraeli kivonulás. Az ultimátumban erről már szó sincs.
A Hamász az ultimátumot megtagadta, mire a zsidó állam bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállítanak minden, Gázába irányuló segélyszállítmányt, és Netanjáhu további retorziókkal is fenyeget. A Hamász olcsó zsarolásnak, háborús bűnnek és a megállapodás elleni puccsnak nevezte a humanitárius segélyek leállítását, és a két arab közvetítő, Egyiptom és Katar közbeavatkozását kérte.
A katonai rádió állította, a humanitárius segítségnyújtás megszakítása „csak szimbolikus lépés, mert a Hamász raktárai tele vannak a tűzszünet negyvenkét napja alatt felhalmozott árukkal”. Ők úgy saccolták, a szervezetnek legalább négy hónapra elegendő készlete van, ugyanis ezen idő alatt 25 200 segélyszállító teherautó lépett be az övezetbe.
Kiemelt képünkön egy segélyszállító konvoj, fotó: Hatem Khaled/Reuters
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!