Amint azt már többen is nyílt titokként kezelték, Jakab Péter bejelentette szándékát, hogy elindul a Jobbik tisztújító kongresszusán az elnöki pozícióért. Erősen feltételezhető, rövid időn belül őt láthatjuk a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb átváltozását levezénylő pártjának élén, hiszen a jelenlegi elnöke, Sneider Tamás is jelezte, nincs szándékában tovább folytatni.
Facebook bejegyzésében rendkívül kemény hangnemet ütött meg. Fogadkozott, hogy minden erővel azon lesznek, legyőzzék Orbán Viktort. Felhívta a figyelmet arra is, tőle ideologizálást ne várjanak, nem fog filozofálni, hanem, szavaival élve, a harcosok pártját építi.
Ez még rendjén is volna, a mai politikai térben senki nem várja már el egy-egy pártelnöktől, hogy ideológus is legyen, ám azt igen, legalább körvonalaiban legyen tisztában azzal, milyen politikai közösség élére kíván állni.
Jakab sorai viszont arról tanúskodnak, alapvető tévedésben él. Ugyanis kijelentette a balliberális tábor integratív részeként funkcionáló, tehát mára baloldalivá vedlett Jobbikról, hogy az konzervatív, jobboldali párt. Ugyebár azt nem kell részleteznünk, az nem tarthat igényt a jobboldali jelzőre, ki liberálisokkal, újkommnistákkal és Gyurcsány Ferenccel tartózkodik egy szövetségi rendszerben.
Jakab tehát vagy nagyon elnézett valamit, ahogy mondani szokás, “másik meccset nézett”, vagy hazudik.
Kérdés, melyik a rosszabb.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!