3 C
Budapest
2022. december 1., csütörtök
Magyar Jelen
BűnügyKiemelt

Jegy nélkül utazott, majd megverette a buszsofőrt a “kiscsaláddal”

Megtámadták a 134-es busz vezetőjét kedden a Szentlélek téri végállomáson, írja az index.

Az volt a kiváltó “ok”, hogy egy nagyon fiatal kismama a babakocsijával jegy nélkül akart felszállni, de legalább bontott üdítővel a gyerek kezében.

Az utastérbe így a nő nem tudott bejutni, kénytelen volt megvárni a következő buszt. Szem és fültanúk szerint az úton válogatott átkokat szórt az előző busz sofőrjére, majd egy ponton telefonos segítséget kért a családjától.

Mire a végállomásra értek már 2 fiatalember (családtag) várta, akik közösen rátámadtak a sofőrre és megverték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja az eset körülményeit, garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.

További híreink

A Covid-oltások mellékhatásainak hosszútávú kockázatait vizsgálják a kutatók

Irányi Dániel

Vakcinákról és menekültkérdésről is megállapodtak a G20-ak

Magyar Jelen

Rendszerellenes demonstrációvá alakult a lezárások miatt kirobbant tüntetéssorozat Kínában

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben