loading
Menü
Támogatás

A karácsony igazi üzenete: radikális megújulásra van szükségünk

2025. dec. 25. 12:46
4 perces olvasmány
Giotto: Jézus születése (Assisi, Szent Ferenc-bazilika) Giotto: Jézus születése (Assisi, Szent Ferenc-bazilika)

A Pro Hungaria Sacra papi közösség 2020-ban jött létre Simon Gábor atya és két paptársa, Grujber Zsolt és Östör Dániel részvételével. Közösségük a Szent X. Piusz Papi Testvérülettel (Fraternitas Sacerdotalis Sancti Pii X – FSSPX) együttműködésben, a II. Vatikáni Zsinat előtti, latin miseliturgiát végzi, többek között Veszprémben, Sümegcsehiben, Székesfehérváron, Pécsett, Nagykanizsán és Budapesten, sőt már az erdélyi Csíkszenttamáson is. A karácsony mély értelméről Simon Gábor atyát kérdezte a Magyar Jelen.

– Hogyan várja az idei karácsonyt a keresztény társadalom?

Meggyőződésem az, hogy korfordulóban élünk. A balliberális ideológia mindent leuralt, most már saját magát számolja fel. Kiderült, hogy nemcsak a szovjet kommunizmus, hanem a szocializmusban annyira csodált, nyugati liberális demokrácia is tévút, emberellenes ideológiai diktatúrát teremtett. Valami új dolog van születőben a társadalmakban, amelyet még nem látunk pontosan.

Hogyan érinti ez az eszmei válság a kereszténységet és Katolikus Egyházat?

A válság általános, nem kerüli el az Egyházat sem. Sarokkövek rogytak össze. A mai keresztényüldözés már nem elsősorban fizikai megsemmisítésre tör, hanem arra törekszik, hogy kiüresítse a vallást, és valami rózsaszín, mézes humanizmussal helyettesítse a krisztusi eszmét. Az istenhit helyett a balliberális önmegvalósítás lett a zászlóra tűzve. Marcel Lefebvre érsek ezért már 1970-ben életre hívta A Szent X. Piusz Papi Testvérületet, amely arra hivatott, hogy a katolikus hagyomány tisztaságát tanítsa és őrizze a hagyományos latin szentmise bemutatásával, a katolikus szentségek kiszolgáltatásával a modernista törekvések ellensúlyozására.

A karácsony üzenete is torzult?

Igen. A karácsony üzenete radikális, de mivel ma mindenki teológusnak képzeli magát, ezért ezer és ezerféle vélemény, vélekedés, a béke és a szeretet elvont fogalma kering a karácsonyról. Holott a karácsony célja a húsvéti megváltás, ez az ünnep a legelső lépcsőfok a Golgota hegyére. A karácsony titka a megfordított Hiszekegy: Isten annyira hisz az emberben, hogy emberré akar válni. Értelmet ad a világnak, és megszenteli azt. Ez karácsony üzenete, és az evangélium lényege: az ember halálának ad értelmet az örökkévalóságban.

Giotto: Jézus születése. Padova, Scrovegni-kápolna (Forrás: wikipedia.org)

Hogyan tegyük meg az első lépést a betlehemi jászol felé visszafordulásban?

Radikálisan. Az új világ radikális lesz. Fel kell tennünk a kérdést: miért születtem, van-e célja az életemnek. Egyre több fiatalt látok, akit nem tud megfojtani a zaj, az információs kábulat, és elutasítja polkorrekt kereszténységet. Leányként felismeri azt, hogy a feminizmus az ő igazi nőisége ellen van, a nőből akar férfit csinálni. Egyre többen megértik, hogy a férfi és nő kapcsolatát is Krisztus emelte igazi rangjára azzal, hogy a házasságot szentséggé tette.

A tömegkommunikáció sem tudja elnyomni a radikális megújulás hangját?

Az igazság hangját sosem lehet teljesen elfojtani. Sorra létesülnek katolikus online újságok, mint például az Ostiarius, amely a sokszor már elfáradt, érdektelenné vált, rossz útra tért nyilvános fórumoktól átveszik az igazi katolicizmus képviseletét. Azét a katolicizmusét, amely sarokkőnek tartja a nemzetek értékeit és hagyományait, mégis egyszerre nemzetek feletti. Tehát a szó valódi értelmében inter-nacionális, és nem globalista.

A Katolikus Egyházban itthon és világszerte egyre több közösség fordul ismét a régi liturgiához.

Ez örömteli változás, annál inkább, mert főleg fiatalok találnak rá ismét a régi útra, miközben az idősebb korosztályokban sokszor csak látszatkereszténységet tapasztalunk. A régi liturgiára, amelyet sajnos az egyházon belüli modernisták tűzzel vassal irtani kívánnak, égető szüksége van a társadalomnak. Ez a liturgia nem csupán egy rítus, hanem az egyén és a társadalom Isten felé fordulását fejezi ki. 

Johann Lucas Kracker: Szent István országfelajánlása. Eger, Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyház (Forrás: magyarkurir.hu)

Közösségük a Pro Hungaria Sacra nevet viseli, ezen az oldalon lehet megtalálni a közösséget az interneten.

A rendszerváltás, és az azóta eltelt több mint három évtized legnagyobb társadalmi bűne az a mulasztás, hogy nem törődött, vagy nem eleget az ifjúság hazaszeretetre nevelésével, a nemzeti identitás és kultúra megőrzésével. Meggyőződésem, hogy a 21. századi magyarság jövőjét a Szent István-i, keresztény állameszme beteljesítése biztosítja, ezt kell megvalósítanunk. Közösségünk, a hívekkel együtt ezért dolgozik, ezért imádkozik. Ezért az idei karácsonyra Szent Ágoston tanításával kívánunk minden magyarnak kegyelmekben gazdag ünnepeket:

Aki mindent alkotott, az lett mindennek egyike;
aki mindent hordoz, a jászolba fektetik;
aki a csillagokat kormányozza, tejjel tápláltatik;
aki az angyalok kenyere, éhezik;
aki az élet forrása, szomjazik.
(Sermo de Nativitate Domini)

(Kiemelt kép forrása: pannonpilgrim.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás