20 C
Budapest
2022. július 6., szerda
Magyar Jelen
Belföld Hírek

Jönnek az e-tárgyalások?

A Covid-19 járvány a bíróságokat is arra kényszerítette, hogy új megoldásokat vezessenek be a perek intézésébe. A pereskedés egyik legfontosabb eleme – az álláspontok személyes képviselete, a tárgyalások megtartása ugyanis jelenleg kivitelezhetetlen. Úgy tűnik, a bíróságok is Skype-olni fognak – állítja a Deloitte Legal peres szakértője.

A 2020. március 31-én hatályba lépett 74/2020 (III.31.) kormányrendelet több ponton módosított, illetve pontosított a veszélyhelyzet kihirdetése óta keletkezett perjogi rendelkezéseken, és egyre inkább az elektronikus eszközök használatát szorgalmazza a peres eljárások során.

Ezért, a polgári perek érdemi szakaszában már az elektronikus eszköz útján való távmeghallgatás lett a főszabály.

Ennek a hogyanjára azonban nem adott iránymutatást a jogalkotó, hanem a gyakorlatra bízta ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását.

“Minden jel arra utal, hogy a bíróságoknak is megoldást kell találni a peres tárgyalások elektronikus lebonyolítására. A járványhelyzet miatt nem állhat meg hónapokig az élet, a perek elbírálásával haladni kell, amihez viszont szükséges, hogy a bíróság a feleket tárgyalás tartásával meg tudja hallgatni. Úgy tűnik, a bíróságok is Skype-olni fognak” – állítja Harcos Mihály, a Deloitte Legal peres szakértője.

A Kúria Polgári Kollégiuma által kiadott vélemény szerint a bíróságoknak a veszélyhelyzet ideje alatt a tárgyalásokat elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszköz útján kell megtartani. Az úgynevezett “e-tárgyalás” tartásához szükséges lesz, hogy a bíróság és a pereskedő felek számára az ehhez megfelelő technikai eszköz rendelkezésre álljon. A vélemény szerint a bíróságok a Skype for Businesst tudják alkalmazni azon eljárási cselekmények esetében, ahol a személyes közreműködés ilyen módon kiváltható. A Skype for Business ugyanis alkalmas a személyazonosításra, ha a technikai feltételek a bíróságon adottak.

Az “e-tárgyaláson” a feleken kívül a perben közreműködők és más személyek (pl. tanúk, szakértők) is részt vehetnek, aminek az a feltétele, hogy a bíróság felhívására előzetesen bejelentsék az e-mail címüket, és az, hogy rendelkezzenek internet-kapcsolattal és olyan eszközzel, amely alkalmas a kép és hang egyidejű továbbítására.

A perek “e-tárgyalás” útján történő bonyolítása akkor mellőzhető, ha az ehhez szükséges technikai feltételek nem biztosítottak, vagy ha a tárgyaláson olyan eljárási cselekmény foganatosítása lenne szükséges, amely az “e-tárgyaláson” nem biztosítható személyes közreműködést igényel. Ha ilyen korlátozó körülmény nem áll fenn, akkor a bíróságoknak “e-tárgyalás” útján kell lefolyatniuk a pert.

napi – elemi.hu

További híreink

Mészáros Lőrinc megint nyert egy milliárdos közbeszerzést

Kiss Albert

Vascsővel verték agyon a vállalkozót

Kiss Albert

Több mint kétszázmillió forintot zsákmányoló bűnszövetség ellen emeltek vádat

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen