A Mi Hazánk Somogy megye 3. számú választókörzetében Jozó Tamásra bízta a mozgalom képviseletét. A radikális, nemzeti formáció őt indítja egy év múlva az országgyűlési választásokon.
A bemutatón Dócs Dávid a Mi Hazánk alenöke, Cserháthaláp polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a párt a somogyi embereknek is szeretné a legjobbat kínálni a politikai palettáról, ezért tett hitet Jozó Tamás mellett. Jozó Tamás nagy tapasztalattal rendelkezik, hiszen 15 éve helyi önkormányzati képviselőként szolgálja közösségét.
Nekik üzlet, nekünk a Mi Hazánk
Dócs Dávid azt mondta:
A Mi Hazánk programja a Virradat program, mely három évtized után végre a magyar emberek boldogulását célozta meg, az eddig megszokott politikai szereplők mesebeli gyarapodása helyett.
A magyar emberekért dolgozunk minden nap, akár polgármesterként, akár képviselőként vagy pártvezetőként, jövőre pedig a magyar országgyűlésben fogjuk végre az elvtelenné vált hazai politika világában a magyar emberek és Magyarország, a Mi Hazánk érdekeit képviselni az ő segítségükkel.
Jozó Tamás 15 éve szolgálja Lengyeltótit képviselőként, de emellett számos közösségi, kultúrális és sporttevékenységet is végez, jelenleg is igazolt labdarúgó.
A jelölt szerint sportos lendületre, bátorságra van szükség Magyarországon, egy olya friss nézőpontra amelynek jelenleg a Mi Hazánk képes érvényt szerezni.
“Célom az, hogy a rám bízott területen összefogjam a hasonló gondolkodású és tenni akaró embereket, majd közösen pozitív változásokat érjünk el a területünkön, aztán pedig az egész országban”
-zárja gondolatait Jozó.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!