15 C
Budapest
2021. szeptember 29., szerda
Magyar Jelen
Bűnügy

Kiskorú nevelt lányát zaklatta az őrizetbe vett tarnazsadányi “férfi”

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyámhatósági jelzés alapján szexuális erőszak bűntett elkövetése miatt indított eljárást egy tarnazsadányi “férfi” ellen.

A gyanú szerint 2020. január 21. és 2020. szeptember 10. között több alkalommal szexuális cselekményre kényszerítette a vele egy ágyban alvó 13 éves nevelt lányát – tette közzé a police.hu.

Továbbá kiderült, hogy

a 31 éves “apa” és 32 éves “élettársa” az elmúlt három évben nem gondoskodtak megfelelően négy kiskorú gyermekükről, így ellenük kiskorú veszélyeztetés bűncselekmény miatt is eljárás indult.

A rendőrség szerint miután a nyomozók tisztázták az eset körülményeit, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen elfogták a párt 2021. május 18-án reggel tarnazsadányi otthonukban.

A férfit a nyomozók őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

További híreink

Elkaptak egy uzsorást végre

Kiss Albert

Két járókelőt is kirabolt a kerepesi útonálló

Avar Álmos

Rejtett kamerával figyelte vendégeit egy pedofil szállásadó

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen