-1.2 C
Budapest
2021. január 27., szerda
Magyar Jelen
Kiemelt Sport

Kitartott a válogatott mellett, pedig máshol fizetése négyszeresét ajánlották fel

Nem túlzás azt állítani, az olasz Marco Rossi csodát tett a labdarúgó-válogatottal.

Nem csak kijuttatta a csapatot az Európa-bajnokságra, de a Nemzetek Ligájában is felülmúlta az elvárásokat. A sorsolás után sokan a magyar csapatot biztos kiesőnek vélték. Nos, ezeknek az embereknek abban igazuk lett, hogy a válogatott valóban nem maradt a B divízióban, ám ennek oka nem a kiesés, hanem a feljutás az A divízióba, a kontinens elitjébe. (Ettől függetlenül hazánkat változatlanul a harmadik kalapból sorsolják ki, míg a magunk mögé utasított törököket és a szerbeket a másodikból, de ettől most tekintsünk el.)

A sikeres ősz kapcsán a Blikk készített egy interjút Marco Rossival.

Az első kérdés természetesen Rossi állapotára irányult, hiszen korábban ő is elkapta a koronavírust, így nem is lehetett ott sem Izland, sem Szerbia ellen. A szövetségi kapitány elmondta, már jobban van, felesége pedig el sem kapta tőle a koronavírust. Elárulta, hogyan élte meg a karanténból az Eb-pótselejtezőt.

Nehezen, végig nagyon ideges voltam. A pótselejtezőn, az Izlandtól kapott gól után például két kézzel próbáltam kapaszkodni minden pozitív gondolatba. Üzentem a kispadnak, a kollégáimnak, hogy tüzeljék a srácokat, küzdjenek tovább, mert meg lehet fordítani az eredményt. Végül megérdemelten nyertünk

– mondta Rossi. A Nemzetek Ligája B divíziójából való feljutás kapcsán úgy véli, még fel sem fogták igazán, mit értek el a csapattal.

A legfontosabb, hogy egyeztessük a jövőképünket, mert ahogy a pályán, úgy azon kívül is elengedhetetlen a teljes összhang. Csak így lehet együtt jól dolgozni

– tette hozzá.

Rossi megerősítette azokat a pletykákat is, melyek szerint számos klub próbálta már kispadjára csábítani, őt azonban az anyagiaknál jobban érdekli, hogy befejezze a magyar válogatottnál elkezdett művét. Mint mondta:

Sosem jelentettek nálam fő szempontot az anyagiak. Az utóbbi időben az is megesett, hogy a jelenlegi fizetésemnél négyszer többet kínáló, erős európai ligában szereplő, nem olasz klubot utasítottam vissza. Végig akartam vinni az elkezdett úton a csapatot, csakis az Európa-bajnokságra jutás lebegett a szemem előtt. Büszke vagyok arra, hogy összejött. A szövetség is kitartott mellettem, az elszalasztott lehetőségek és a pandémia alatt is bízott bennem.

A Wales elleni vereséget egy értékes leckeként fogta fel. A szövetségi kapitány azt mondta, az volt az a pont, mikor eldöntötte:

a jövőben csak olyan játékosokra számít, akik képesek “az ellenfeleink által megkövetelt szinten futni, letámadni, harcolni kilencven percen át”.

Rossi szerint annak sem kell elkeserednie, aki időközben kikerült a válogatottból, ugyanis az illető ugyanúgy vissza is kerülhet bármikor, ha hozza a kívánt szintet. Viszont hozzátette azt is, senkinek sincs “bérelt helye” a csapatban. Hiába technikás, vagy “átlagon felüli” valaki, ha nem hozza a kívánt erőnléti szintet, vagy nem elég motivált, könnyen kereten kívül találhatja magát.

A Nemzetek Ligájának A divíziójában akár az is előfordulhat, hogy Olaszország ellen vezetheti Rossi a válogatottat. Ezzel kapcsolatban is kérdezték a szövetségi kapitányt, hogyan érezne, ha ez megtörténne?

Nem teszek különbséget a vetélytársak között, de ha meghallanám a találkozó előtt az olasz himnuszt, biztosan alaposan elérzékenyülnék

– árulta el Rossi.

Kapcsolódó híreink

Meghalt a Szent László kórházban egy koronavírusos beteg

Szabó Norbert

Rablás miatt keresik ezt a férfit

Szabó Norbert

Újabb festményekre költött a jegybank, ezúttal 740 milliót

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben