A nemzeti radikalizmus mulasztása

A Magyar Jelen Kiútkereső című rovatában Dér Dániel, a Mi Hazánk Ifjai politikusa a nemzeti radikalizmus legnagyobb mulasztásáról fejti ki gondolatait.

Egyetlen nagy változást hozó politikai erő sem létezhetett volna a megalapozott, és hosszú időn át kidolgozott elméleti háttér nélkül. Bármit is gondoljunk róluk, a kommunisták például ebben remekeltek, hiszen több mint hatvan évig érlelődtek gondolataik a Kommunista kiáltvány megjelenése után, mire hatalomra jutottak Oroszországban, sőt, indirekt módon több mint százévnyi történelmi-szellemi folytonosságot képesek felmutatni a francia forradalomtól kezdve.

Ez az elméleti megalapozás nem is tűnik soknak, ha belegondolunk, hogy a hagyományos renddel szemben egy teljesen más világképet és létfelfogást kellett tudniuk átadni emberek tízezreinek. Objektív szempontból vizsgálva példamutató, ahogy egy maroknyi intellektuálisan elkötelezett csoport hogyan használta fel a szellem fegyverét arra, hogy tízezreket (köztük rengeteg fiatalt!) az ügyük mellé állítsanak.

A nagy neveket mindenki ismeri: Marx, Engels, Lenin. Akik kicsit több ismerettel rendelkeznek, azoknak talán Bernstein, Kautsky, Luxemburg, Csernisevszkij vagy Gramsci neve is ismerősen cseng. (Az utóbbi egyébként a fideszes holdudvar egyik fejének, Békés Mártonnak a kedvence, akinek a művei alapján könyvet is írt a kulturális hadviselésről.) A lista szinte végtelen, ugyanis a kommunista mozgalomban alapvető működési feltételnek számított a kiterjedt szellemi munka. Teoretikusok tucatjaitól egyszerű publicisták százáig, mindenki azon dolgozott, hogy a maga módján népszerűsítse és tökélyre fejlessze a politikai gondolatot.

Itt emelem ki, hogy nem véletlenül volt annyi fiatal tagja az illegális kommunista mozgalomnak, hiszen a szellemileg pezsgő közeg törvényszerűen vonzotta az intellektuálisan mindig éhes egyetemi ifjúságot, akik önmaguk hangját és az új ideákat keresték, majd maguk is becsatlakozva a munkába még több lőszert szolgáltattak a kommunizmus elméleti puskacsövébe. Ha nincs az a rengeteg írás, kiadvány, a kommunizmus sosem jutott volna el oda, hogy történelmünk egy pontján a fél világot hatalmába kerítse. A tudásra és cselekvésre szomjas ifjúságot hosszú távon mindig az fogja a magáénak tudni, aki képes lesz intellektuális vágyait kielégíteni. Ezekből a fiatalokból válnak majd aztán a legjobb politikai harcosok.

A szellemi munka másik igen fontos szempontja, hogy a saját táborra ösztönzőleg hat. A gondolatok folyamatos áramlása az olvasót is több gondolkodásra ösztönzi, jobban összekovácsolja a közösséget, hiszen rengeteg „magányos” elme szerteágazó ideáit egy közös meder felé tereli, amely hosszútávon egy sokkal egységesebb, erősebb és felkészültebb tábort eredményez!

A nemzeti radikalizmus legnagyobb mulasztása

Most pedig térjünk a leglényegesebb kérdésre: miért fontos ez számunkra?

A nemzeti radikalizmus a rendszerváltás óta halogatja a szellemi megalapozás munkájának elvégzését. Különböző irányzatok bár vannak alatta, ez inkább helyzet hozta kényszer, mintsem tudatos választás, mivel a kiterjedt öndefiníció a mai napig hiányzik. Próbáljon csak meg a kedves olvasó legalább három ma élő és író gondolkodót felsorolni a táborunkból, netán öt ismert publicistát! Ez persze a mindennapokban nem feltűnő, hiszen holnap is ugyanúgy felkel a nap attól függetlenül, hogy születnek-e szellemi munkák vagy sem a mi táborunkban, hosszú távon azonban ez a kísértet mindig velünk lesz, ha továbbra sem lesz semmi változás.

Minél jobban kidolgozott az elmélet, annál erősebb a közösség, hiszen a minden tagban meglévő alapvetés, hogy ő ide tartozik, kiegészül és megerősítésre kerül az egységes gondolati közeggel is.

Az öndefiníció, mint olyan, az egyik legnagyobb fegyver a politikában. Akinek hatalmában van meghatározni, hogy ki ő és ki az ellenség, az uralja a narratívát. Aki kiengedi ezt a kezéből, az lényegében engedi, hogy az ellenségei határozzák meg, ki ő. Ezt egyikünk sem akarhatja.

A politikai fejlődésnek is előfeltétele ez. Ha nemcsak szóban, de írásban is kellő önigazolási alapot tudunk teremteni, úgy erős kiindulópontot tudunk biztosítani a mindenkori cselekvésünkhöz.

Az elmélet emellett kívülállók felé is meggyőző erővel rendelkezik. Érthető, ha valaki, aki azonos értékrenddel bír, idővel mellénk áll, de mi van a másképpen gondolkodókkal? Őket mi fogja meggyőzni? Netán megvárjuk, amíg valamilyen varázsütés hatására hirtelen megváltozik a gondolkodásuk? Őket csak úgy lehet megnyerni, ha megvívjuk az ehhez szükséges szellemi küzdelmet. Ha olyan széles szellemi arzenállal rendelkezünk, amelyhez bármely érdeklődő hozzáférhet, az hosszú távon jelentősen erősíteni fogja a közéletben és közgondolkodásban elfoglalt helyzetünket, és amint említettem, önmagunk számára is kifejezően ösztönzőleg hathat.

Bevezetésnek egyelőre ennyit. Túl hosszú és fontos az írásomban felhozott téma, hogy egyetlen cikkben mindenre kitérhessünk, viszont az olvasó figyelmébe ajánlok pár támpontot, melyekben a jövőben el kell indulnunk, ha valóban meg kívánjuk nyerni a szellemi frontot is.

• a nemzeti radikalizmus öndefiniálása
• politikai elméletalkotás a mindenkori cselekvésre
• a nemzeti radikalizmussal összeegyeztethető gondolkodók műveinek feldolgozása, magyarázata, továbbgondolása

Az elméleti munka úgy jön a gyakorlathoz, mint virághoz a víz: akkor gyönyörködhetünk növényünkben, ha kellő módon tápláltuk, hogy virágozhasson. A mindennapi aktivizmus nélkülözhetetlen, ám a széles tömegekben elérni kívánt hatás csak a szellemen keresztül történhet.

„Doktrinális téren az az ellenforradalmárok (értsd: a nemzeti és hagyományos értékeket valló emberek – az író) baja, hogy 1789 előtt az események nem kényszerítették rá őket saját politikai elméleteik megfogalmazására. A forradalmárok viszont kénytelenek voltak elmélyíteni elemzéseiket, kifejezni reményeiket, még ha ezt rejtett vagy allegorikus nyelven tették is. … Az ellenforradalmároknak nem voltak ilyen gondjaik, mert a politikai irodalom legnagyszerűbb anyagából meríthettek: a görög–római gondolkodásból, és abból a politikaelméletből, amelyet a Szentírás alapján dolgoztak ki különböző szerzők. 1789-ben és azután csak az jelentett hátrányt, hogy ezt az anyagot nem tekintették naprakész válasznak a forradalmi kihívásra: kiálltak mellette, de nem alakíthatták kidolgozott politikai eszmék fegyvertárává.” – Molnár Tamás: Az ellenforradalom [1969] ford. Turgonyi Zoltán, Kairosz, Bp. 2005. 

Dér Dániel