0.3 C
Budapest
2022. január 18., kedd
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

Komoly kormányátalakítás készül Varsóban

Nagyszabású kormányátalakítás várható Lengyelországban röviddel a nyári szünet után, de Mateusz Morawiecki kormányfő nem távozik a posztjáról – jelentette be Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke vasárnap egy rádióinterjúban.

Kaczynski elmondta, hogy személycserékre készülnek, és felülvizsgálják a miniszterek szakterületei közötti esetleges átfedéseket is. Hozzátette, nemcsak a kormányon, hanem a kormánypárton belül is lesznek átszervezések.

A rádióinterjúban a kormánypárt elnöke arra is kitért, hogy továbbra is szorgalmazni fogja a sajtó “visszalengyelesítését”, utalva arra, hogy korlátozná a külföldiek részvételét a lengyel sajtótermékek tulajdonlásában.

Az elnökválasztási kampány idején a lengyel kormány többször is panaszkodott arra, hogy a sajtó, különösen a német tulajdonban levő médiumok, elfogultan tudósítottak a kormányzati kérdésekről.

Elemzők szerint a minisztercserékre a PiS elnökjelöltjének, a hivatalban levő Andrzej Duda államfőnek az elnökválasztáson aratott csekély arányú győzelme következtében kerül sor, ez ugyanis annak lehet a jele, hogy a választók jó része nem elégedett a kormány politikájával.

(MTI)

További híreink

Már ilyen is van: semmittevési ösztöndíj

Kemény János

Trump kiterjesztette az érzékenyítő tanfolyamok tilalmát, mivel “senki sem felelős mások múltbéli cselekedeteiért”

Irányi Dániel

Tovább folytatódik a liberális zendülés

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen