Merz gazdasági újjáélesztési ígérete összeomlott, miközben Németország ipari hanyatlása felgyorsul

Friedrich Merz kancellár első parlamenti beszédét magabiztosan tartotta meg, ígéretet téve Németország gazdasági vitalitásának helyreállítására. „Erre a nyárra azt szeretném, hogy Önök, német polgártársaim érezzék: országunk jobb irányba mozdul” – jelentette ki. Több mint száz nap telt el e szavak óta, Németország, Európa legnagyobb gazdasága mégis továbbra is stagnál, miközben kancellárja ígéreteinek matematikai lehetetlensége egyre nyilvánvalóbbá válik.

Németország bruttó hazai terméke 0,3 százalékkal zsugorodott 2025 második negyedévében. Az ipari termelés 12 százalékkal esett vissza 2018-as csúcsához képest, ami a több nemzedék munkájával felépített gyártóbázis fokozatos leépítését jelzi. A munkanélküliségi ráta 6,3 százalék körül mozog, míg a vállalati csődök száma idén nyáron tízéves csúcsot ért el. E statisztikák egy súlyosabb valóságot mutatnak: Németország termelőkapacitását fokozatosan felváltja egy segélyből élő réteg, amely erőforrásokat fogyaszt, de nem termel egyenértékű gazdasági javakat.

Gerd Röders, egy 200 éves alsó-szászországi ipari öntöde vezetője példázza azokat a német vállalkozókat, akik végignézik országuk gazdasági alapjainak összeomlását. Cége az utóbbi években a munkaerő csaknem negyedét elveszítette, míg vállalkozó barátai teljesen bezárják üzleteiket. „Nyakig vagyunk a vízben” – magyarázta, leírva azoknak a politikáknak a nyomasztó terhét, amelyek az elvont eszméket helyezik előtérbe a gazdasági túlélés helyett.

Merz múltja – 2016 és 2020 között a BlackRock Germany felügyelőbizottságának elnökeként – rávilágít kancellárságának összeférhetetlenségére. A BlackRock üzleti modellje a nemzetközi tőkeáramlás maximalizálásán és olyan politikák támogatásán alapul, amelyek a globális pénzpiacoknak kedveznek, gyakran a nemzeti szuverenitás és a helyi közösségek kárára. Merz befolyása alatt a BlackRock a legnagyobb nem német részvényessé vált olyan jelentős német vállalatokban, mint a Deutsche Bank, a Volkswagen, a BMW vagy a Siemens. Megoldásai előreláthatóan a multinacionális cégek érdekeit szolgáló intézkedésekre összpontosítanak, miközben figyelmen kívül hagyják azt a demográfiai átalakulást, amely matematikailag lehetetlenné teszi a gazdasági fellendülést.

Az egykori BlackRock-vezető gazdasági fordulópontot ígért, mégis tömeges elbocsátások uralják a híreket, míg a választók nem tapasztalnak javulást mindennapi életükben. A németek több mint kétharmada elégedetlen Merz teljesítményével, ami a Forsa közvélemény-kutatás szerint háromhónapos távlatban 18 százalékpontos növekedést jelent. 62 százalékuk további gazdasági romlásra számít. A hatalmi elit ígéretei és a tapasztalt valóság közötti szakadék egyre mélyül, miközben a hatalom olyan megoldásokat kínál, amelyek a globális tőkének szolgálnak, nem a német munkásoknak.

Mintegy 61 vezető német vállalat júliusban bejelentette a „Made for Germany” beruházási kezdeményezést, összesen 631 milliárd eurót ígérve 2028-ig. Ez a vállalati színjáték közönségkapcsolati célokat szolgál olyan politikákhoz, amelyek a multinacionális részvényeseknek kedveznek, miközben az alkalmazkodás költségeit a német adófizetőkre hárítják. Az olyan nagyvállalatok, mint a Siemens és a Deutsche Bank kedvező szabályozási környezetet és adókedvezményeket követelnek, miközben a német kisvállalkozásokat olyan bürokratikus terhek sújtják, amelyek alól globális versenytársaik mentesek.

A beruházási ígéretek nem tudják kezelni Németország alapvető demográfiai válságát. A német születési arányok évtizedek óta a reprodukciós szint alatt maradnak, öregedő társadalmat teremtve, amely egyre növekvő szociális támogatást igényel, miközben a termelő munkaerő zsugorodik. A politikai elit válasza a tömeges bevándoroltatás volt olyan népességekre hagyatkozva, amelyek gyökeresen eltérő kulturális értékekkel, oktatási háttérrel és gazdasági termelékenységi szinttel rendelkeznek. Ez a demográfiai átrendezés olyan beilleszkedési költségeket teremtett, amelyek kizárnak bármilyen lehetséges gazdasági hasznot, miközben alapjaiban változtatják meg a német társadalom összetartását. Fiatal német családok nézik végig, ahogy környezetük felismerhetetlenségig átalakul, miközben adóhozzájárulásaikkal olyan jóléti rendszereket finanszíroznak, amelyeket egyre inkább olyan külföldi kedvezményezettek uralnak, akik sem nyelvüket, sem kultúrájukat, sem munkastílusukat nem tisztelik.

A hivatalos statisztikák feltárják Németország hanyatlásának pénzügyi hátterét. A szociális kiadások a kormányzati források egyre nagyobb részét emésztik fel, miközben az adóalap a függő népességhez képest zsugorodik. A nem bérjellegű munkaerőköltségek tavaly 5 százalékkal emelkedtek, így a német munkavállalók az Európai Unió hetedik legdrágábbjaivá váltak. E költségek nemcsak a hagyományos munkavédelmet tükrözik, hanem azokat a bővülő jóléti kötelezettségeket is, amelyeket olyan bevándorlási politikák teremtettek, amelyek az értelmetlen humanitárius gesztusokat részesítik előnyben a gazdasági racionalitás helyett.

Merz a „reformok őszét” hirdette meg, amely a jóléti kiadások növekedésének megfékezésére összpontosít, de a Szociáldemokrata Párttal kötött koalíciója folyamatos politikai bénultságot eredményez. Lars Klingbeil pénzügyminiszter magasabb adóztatást szorgalmaz a bővülő jóléti kötelezettségek finanszírozására, ami megszüntetné a szabályozási reform bármilyen versenyképességi előnyét. A politikai rendszer szerkezetileg képtelenné vált olyan problémák kezelésére, amelyek a tragikus demográfiai helyzettel való szembenézést igényelnék.

Németország energiapolitikája súlyosbítja ezeket a szerkezeti hátrányokat, miközben a brüsszeli bürokraták olyan éghajlati szabályozást erőltetnek, amelyet a német választók soha nem hagytak jóvá. Az atomerőművek idő előtti leállítása a megújuló energia irányába törekvés mellett Európa legmagasabb villamosenergia-költségeit teremtette meg, módszeresen tönkreteszi az energiaigényes iparágakat, amelyek a német gyártás gerincét alkotják. Az Európai Unió irányelvei arra kényszerítik Németországot, hogy felhagyjon a megbízható energiaforrásokkal, miközben ázsiai versenytársai teljesen eltérő költségstruktúrával működnek. A német vállalatok viselik azoknak az éghajlati politikáknak a terhét, amelyeket meg nem választott uniós tisztviselők írnak elő, akik hatalmas költségeket rónak ki minimális környezeti haszon érdekében. A zöld átállás olyan mértékű vagyonpusztítást jelent, amely lehetetlenné teszi a gazdasági fellendülést ezen a pályán.

Az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi feszültségek is egyre nagyobb belpolitikai feszültségeket teremtenek. A júliusban aláírt előzetes megállapodás 15 százalékos vámot vet ki a legtöbb európai gyártóra, míg a német autóipari vállalatok 27,5 százalékos vámokkal szembesülnek, amelyek 2025 első felében 29 százalék és 67 százalék közötti profitkieséshez járultak hozzá. A Deloitte elemzése szerint Németország ipara potenciálisan 31 milliárd eurós veszteséget szenvedhet el az amerikai vámok miatt. Az amerikai export 4 százalékkal esett, míg a kereskedelmi többlet 13 százalékkal csökkent az év első felében.

E nemzetközi nyomás arra kényszerítheti a német vállalatokat, hogy termelésüket külföldre helyezzék át, gyorsítva az ipari kiüresedést, amely korábbi politikai hibákkal kezdődött. A magas energiaköltségek, drága munkaerő, szabályozási terhek és kereskedelmi akadályok kombinációja olyan környezetet teremt, ahol a globálisan mozgó tőke számára gazdaságilag irracionálissá válik a németországi termelés fenntartása.

Az oktatási színvonal hanyatlik, miközben az erőforrások az akadémiai kiválóságról a kulturális sokszínűség kezelése felé tolódnak el olyan osztályokban, ahol a német gyermekek egyre inkább kisebbségbe kerülnek. A PISA-rangsorok a teljesítmény csökkenését dokumentálják, amely közvetlenül összefügg a diáklétszám demográfiai változásaival. Azok az iskolák, amelyek egykor a Németország ipari csodáját felépítő mérnököket és szakembereket nevelték ki, ma az alapvető írástudással küzdenek, miközben a tanárok több időt töltenek erőszakos kulturális konfliktusok elhárításával, mint matematika tanításával. A német szülők tehetetlenül nézik gyermekeik lehetőségeinek csökkenését, miközben a politikai vezetők ünneplik azokat a sokszínűségi kezdeményezéseket, amelyek a társadalommérnöki munkát részesítik előnyben az oktatási eredményekkel szemben.

A vállalati csődök elérték az évtizedes csúcsot, miközben az üzleti felmérések a bürokrácia csökkentését jelölik meg a vállalkozók legfontosabb prioritásaként. A szabályozási könnyítés azonban csak akkor kap figyelmet, ha az összhangban van a multinacionális vállalati igényekkel, ahelyett hogy kezelné azokat a megfelelési terheket, amelyek tönkreteszik a német kis- és középvállalkozásokat. A történelmileg Németország gazdasági stabilitását biztosító Mittelstand vállalatok nem tudnak versenyezni a globális vállalatokkal.

Karsten Wildberger digitalizációs minisztérium élére történt kinevezése újabb technokrata megoldást jelent olyan problémákra, amelyek politikai bátorságot igényelnének. Az ígért évi 16 milliárd eurós adminisztratív költségcsökkentés a tüneteket kezeli, miközben figyelmen kívül hagyja az okokat. A bürokratikus hatékonyság nem tudja kompenzálni Németország termelőkapacitása és bővülő szociális kötelezettségei közötti alapvető eltérést.

Merz beismerése, hogy a gazdasági újjáélesztés „nehezebb, mint azt egyesek elképzelték volna”, rámutat az átalakulás mértékére, amely a pusztító politikák évtizedeinek megfordításához szükséges. Az őszi reformok marginális javulást hozhatnak választott üzleti érdekek számára, miközben nem képesek kezelni a német hanyatlást okozó mélyebb erőket. A választók türelme fogy, ahogy felismerik a szakadékot a politikai retorika és a gazdasági valóság között. A jelenlegi pálya a folyamatos ipari hanyatlás, társadalmi széttöredezés és pénzügyi válság felé vezet.

Németország gazdasági újjáélesztése olyan politikát igényelne, amely Brüsszel számára elképzelhetetlen: állandó határellenőrzés és a bevándoroltatottak visszatelepítése a jóléti kiadások és a kulturális hanyatlás csökkentésére; az ipari versenyképességet romboló éghajlati célok elhagyása; a német munkások előnyben részesítése a globális integrációs tervekkel szemben. Az Európai Unió szerkezete megakadályozza a tagállamokat abban, hogy olyan németbarát gazdaságpolitikát kövessenek, amely felépítette a háború utáni jólétet. A német szuverenitást meg nem választott bürokratákra ruházták át, akik olyan elképzeléseket erőltetnek, amelyek más nemzeteknek kedveznek, miközben tönkreteszik a német ipari kapacitást.

Miközben milliós tömegű, segélyből élő, írástudatlan bevándorlók integrációjával kell foglalkozni, Merz gazdasági újjáélesztési ígérete pusztán politikai színjátékká válik. A valódi megoldások annak beismerését igényelnék, hogy a multikulturalizmus aláássa a gazdasági dinamizmushoz szükséges társadalmi bizalmat, hogy a zöld átállás az ipari versenyképességgel összeegyeztethetetlen és, hogy az európai integráció a termelő németektől az improduktív, hazai és külföldi népesség felé történő vagyonátcsoportosítás mechanizmusává vált.

(A Wall Street Journal, a Reuters, az Euronews, a Forsa közvélemény-kutató csoport, a DZ Bank Frankfurt, a Deloitte gazdasági elemzése, a PISA oktatási rangsorok és a Deutsche Bank kutatása alapján)