Trump vámot vet ki a faanyagra és a bútorokra

Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy az importált faanyagokra 10 százalékos, a konyhabútorokra és a különböző kárpitozott bútorokra pedig 20 százalékos vámot vet ki – írta meg a CNN nyomán a Telex.
Trump a helyi gazdaságok és a nemzetbiztonság megerősítésére hivatkozott a bejelentésében, ugyanakkor a CNN szerint az intézkedéssel tovább drágulhatnak az építkezések. A statisztikák szerint a bútorok ára 4,7 százalékkal nőtt tavaly augusztushoz képest az Egyesült Államokban, főleg a nappali- és étkezőbútorok drágultak nagyot – írták.
Az Egyesült Államok faanyagszükségletének 30 százalékát Kanadából szerzi be, de az onnan származó importra már így is 14,5 százalékos kiegyenlítő vámok vonatkoztak. A most bejelentett vámok október 14-én lépnek hatályba. 2026 elejétől viszont a szekrényekre vonatkozó vámok 50 százalékkal, a kárpitozott bútorokra vonatkozó vámok pedig 30 százalékkal emelkednek, amennyiben az érintett országok nem kötnek kereskedelmi megállapodást az Egyesült Államokkal.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás