4.8 C
Budapest
2022. december 7., szerda
Magyar Jelen
BelföldKiemelt

Kunhalmi Ágnes “nagyon köszöni” Jakab Péternek

– A Jobbik elkötelezett az összefogás mellett. Csak ott indítunk jobbikos jelöltet az előválasztáson, ahol tudjuk, mi vagyunk a legalkalmasabbak a Fidesz legyőzésére – kezdi Facebook-posztját Jakab Péter, a Jobbik elnöke, amiben tulajdonképpen beismeri, a balliberális ellenzéken belül igen csekély számban fognak saját jelölteket állítani.

Bár a közösségi médiában sokan azt gondolták, Jakab Péter és Kunhalmi Ágnes egy plakáton egy-két trollkodó és a photoshop műve, ám azért valljuk be, ebben már túlságosan meglepő nincs.

– Budapest 15-ös számú választókörzetében van nálunk alkalmasabb – nyomatékosítja Jakab.

– Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke 2018-ban már legyőzte a Fideszt, azóta is méltó módon képviseli a körzetben élőket, dacára a kormányzati ellenszélnek. 2022-ben meg kell ismételnie ezt a győzelmet, hogy végre kormányt és korszakot is válthassunk – elmélkedik tovább.

– Tudjuk, hogy a kormánypárt mindent meg fog tenni azért, hogy ez ne sikerüljön. Az összefogás azonban erősebbé tesz minket, mint valaha. Kunhalmi Ágnes számíthat a Jobbikra. Őt támogatjuk az előválasztáson! Hajrá, Ági

– zárja gondolatait.

S, hogy még nagyobb legyen a harmónia, maga Kunhalmi Ágnes köszönte meg komment formájában Jakab Péternek és a Jobbiknak a támogatást, íme:

További híreink

Van, akinek csak hetedszerre sikerült tankolnia (+VIDEÓ)

Horváth Tamás

Benzininfó: azonnali hatállyal megszűnik az árstop

Faragó Dániel

“Egy őrült rendszer őrült következménye az üzemanyaghiány”

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben