36.3 C
Budapest
2021. június 23., szerda
Magyar Jelen
Belföld Bűnügy Hírek Kiemelt

Letartóztatásban a csoportos rablás felnőtt elkövetői

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Letartóztatásban a csoportos rablás felnőtt elkövetői

A nyomozási bíró az ügyészség valamennyi indítványának helyt adott
A Szekszárdi Járási Ügyészség indítványt tett a Szekszárdi Járásbíróság
nyomozási bírájához egy 23 éves és egy 18 éves férfi letartóztatására, valamint
két fiatalkorú társuk, egy 16 és egy 14 éves lány esetében a bűnügyi felügyeletük
elrendelésére.

A nyomozás eddigi adatai szerint a négy fiatal 2020. augusztus 4-én este Decsen
egy italbolt előtt észrevette az ott ittas állapotban a lépcsőn ülő sértettet, aki
egyikük nagyanyjának az élettársa. A 23 éves férfi először megkérdezte a sértettet,
hogy maradt-e pénze az italozás után, majd a nemleges választ követően fejbe
rúgta és ököllel többször fejen ütötte, miközben a maradék pénze átadását
követelte.

A sértett bántalmazásába bekapcsolódott a baráti társaságához tartozó
másik három gyanúsított is, akik valamennyien megütötték és többször megrúgták
a sértettet. Majd a 23 éves gyanúsított ötletére elvonszolták a közeli erdőbe, ahol
a gyanúsított a sértettet még többször ököllel fejen ütötte és legalább tízszer
megrúgta, végül elvette az övtáskáját, és abból kivette a sértett telefonját, kb.
8.000.-Ft készpénzét és az iratait. A fiatalkorú gyanúsítottak a sértettet ekkor már
nem bántalmazták.

A gyanúsítottaktól elszenvedett bántalmazás következtében a sértettnek súlyos,
töréses sérülései keletkeztek.

A gyanúsítottakat csoportos rablás bűntettének, valamint társtettesekként
elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja terheli.

Az ügyészség álláspontja szerint a gyanúsítottak esetében a kényszerintézkedések
általános és különös feltételei is fennállnak. A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási
bírája az ügyészség indítványainak helyt adva 2020. augusztus 8-án egy hónapra
elrendelte a két férfi gyanúsított letartóztatását, míg a két fiatalkorú gyanúsított
esetében négy hónapra rendelte el a bűnügyi felügyeletüket.

Szekszárd, 2020. augusztus 10.
Himmelné Dr. Ökrös Mária Magdolna
mb.főügyész

További híreink

Négy ügyben nyomoznak koronavírussal kapcsolatban, mert álhíreket tettek közzé

Kiss Albert

Pokolgép robbant egy szíriai piacon, 40 halott

Kiss Albert

A washingtoni kormányzat a Huawei újabb érdekeltségeit helyezte tiltólistára

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben