“Nekem nincsenek reményeim, de azt komolyan gondoltam, hogy a magyar emberek legnagyobb ellensége az apátia” – nem akármilyen interjút adott Varga Judit volt férje, Magyar Péter a Partizánnak. Arról is beszélt, úgy érzi, az ő jobboldali közegében is van egy beletörődés, de azt nem tartja normálisnak, hogy “az ország fele néhány család kezében van”.
Arról, hogy miért tette ki azt az ominózus Facebook-bejegyzést, azt mondta, pár emberrel beszélt a kiírás közzététele előtt, mindenki óvta tőle, ő azonban úgy érezte, nem érdemes tovább hallgatnia. Állítása szerint eddig csak azért nem fogalmazott meg kritikát kifelé a rendszer működésével szemben, mert nem akarta nehéz helyzetbe hozni volt feleségét. Most azonban úgy érzi, ki kell mondania:
ez így nem mehet tovább.
Szerinte ugyanis a Fideszben belül is van egy erős, jobboldali, nemzeti érzelmű közeg, akiknek szintén nem tetszik az, ami az országban és a párton belül folyik.
“Mindig kifejeztem a nemtetszésemet, ha úgy éreztem, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, néha egy mosolyt kaptam rá, de mindig megbeszéltük. Csak szép lassan elértünk egy olyan szintre, hogy azt gondolom, hogy ugyan sok minden jó irányba megy az országban, de ennek ellenére ki kell mondanom, hogy ez így nem mehet tovább. Ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink egy családi részvénytársaságban nőjenek fel, akkor változtatni kell” – tette hozzá Magyar.
Úgy látja, most jött el az idő, mikor ki kell mondani, hogy ez így nem mehet tovább. Elárulta azt is, számára az adta meg a végső lökést, ami a héten és a múlt héten történt.
Beszélt arról is, őt, mint jobboldali, nemzeti érzelmű embert, mélységesen felháborította ahogy a jobboldali sajtó Rogán Antal vezetésével bánt a köztársasági elnökkel.
Magyar azt sem érti, a Fidesz-szavazók hogyan nyelik le, hogy Bayer Zsolt beleszálljon egy köztársasági elnökbe. “Az megengedhetetlen, hogy a saját emberünkkel így bánjunk.” Bántónak tartja azt is, ahogy a kormány hallgatott a botrány kirobbanása után.
Rogán diktál
Magyar Péter nehezen hiszi el, hogy Novák Katalin egy személyben dönthetett a kegyelmi kérvényekről, mikor olyan szinten központosított a Fidesz kommunikációja, hogy “még az utolsó minisztériumi közleményt is Rogánék hagyják jóvá”. A kirobbanó botrányról azt mondta, ha ő lett volna a köztársasági elnök helyében, ő azonnal kiállt volna a nyilvánosság elé, és elnézését kér hallgatás helyett. Nem tudja, kinek a lobbijára írta alá Novák a kegyelmi kérvényt, ahogyan az sem világos számára, Varga Judit miért ellenjegyezte, mikor korábban határozottan nem támogatta azt.
Felidézte, két ügy is volt, ami volt felesége nevére azért égett rá, mert parancsra csöndben kellett maradniuk: az egyik, mikor 200 millió forintért vásároltak öt ingatlant a XII. kerület Kútvölgy városrészében. Itt személyesen Rogán Antaltól kapták az utasítást, hogy nem kommunikálhatnak.
“Ez semmilyen hír nem lett volna, ha elmagyarázhatjuk” – árulta el, majd hozzátette, “itt kommunikációban katonai rend van, az van, amit Rogán Antal mond.” Ez elsőre furcsán hangozhat, ám ha hozzátesszük a történethez, hogy nem sokkal később derült fény Rogánék ingatlanügyeire, melyek éppen ezen ügy miatt nem szóltak már akkorát, talán érthetővé válik a propagandaminiszter magatartása.
Azon felvetésre, vajon tudatosan, belsőleg szervezték-e meg Novák és Varga eltávolítását, úgy válaszolt:
Nem hiszem, hogy leszámolás, de ha az ember belegondol, hogy jelenleg van a miniszterelnök, aki a Fidesz naprendszerében a Nap, és megnézzük, hogy ki az, aki a potenciális utódja lett volna, jobboldali körökben magas népszerűséggel rendelkeztek: Gulyás, Szijjártó, Novák, Varga – ebből a négyből kettő most kiesett. És ha azt nézzük, kik azok, akik fiatalok, nyelveket beszélnek, és nincsenek kétes ügyei, még jobban szükül a kör.
Hozzátette, Lázár János most nincs ott ebben a körben.
Legnagyobb ellenségünk az apátia
Komolyan gondoltam, hogy a legnagyobb ellensége a magyar embereknek az apátia, és a jobboldalon is ezt érzem, tudjuk, hogy nem minden működik jól, de végül is jó irányba haladnak a dolgok. De ha tudjuk, hogy a fél ország pár család kezén van, akkor hová akarunk még hátrálni? Nem a jogállam meg a demokrácia a lényeg, hanem hogy nem normális, hogy pár család kezén van az ország fele. (…) Ha megyek Budapesten, és megkérdezi az egyik gyerekem az autóban, hogy ez a szálloda kié, és megmondom, akkor a harmadik előtt már szólok előre, hogy ne kérdezze meg, mert ugyanazé. És ezek csak a szállodák. Mindegy, hogy ez jogszerűen alakult-e ki vagy sem, de ez nekem nem tetszik
– mesélte.
Kitért arra is, nem tartja jónak, ahogyan sok fideszes sem, hogy immáron sokadjára kétharmados többséggel kormányoznak. A balliberális-globalista oldal viszont teljesen életképtelen, főleg, amíg Gyurcsány Ferenc ott van. Szerinte, ha lenne egy erős ellenzék, a kormány sem így működne. “Ugyanez a kormányra is igaz: nem igaz, hogy nem tudjuk kikényszeríteni, hogy ne Rogán Antalok legyenek a középpontban” – mondta.
A lehetséges köztársasági elnökre kitérve arról beszélt, azt hallotta, felmerült a honvédelmi miniszter neve is. Erről csak annyit mondott: “Nem akarom bántani Szalay-Bobrovniczky Kristófot, de hát ő Habony Árpád embere, aki Rogán Antalhoz köthető. És ha ő lenne a köztársasági elnök, akkor felmerülne bennem, hogy miért is történt ez az egész”.
Rogánnak mennie kell
Magyar arról beszélt, hogy Rogán Antal a kormány Richelieu-je. “Őket soha senki nem kéri számon, nem elszámoltathatók” – magyarázta. Úgy látja, Rogánnak vitathatatlanul óriási hatalma van, különösen, hogy a titkosszolgálatok is hozzá kerültek. Hozzátette: a Pegasus-ügy miatt Rogán már az előző ciklusban is “leszólhatott”. Azt állította, Varga Judit a titkos megfigyelésekről szóló előterjesztésekkel nem mindig volt elégedett, ezért azt másra bízták, itt jött képbe Völner Pál. “De ez végül ráégett a volt feleségemre is” – tette hozzá. A Pegasus-ügy kirobbanása után Magyar is elvitte kivizsgáltatni a telefonját, “valami volt rajta, de nem tudták elmondani, mi az”. Hozzátette: korábban aláírta, hogy megfigyelés céljává válhat, de ezzel szerinte nincsen probléma.
Arról is beszélt, a Varga Judittal való válásuk során behívták a Karmelitába, ahol a tudtára adták, ezt és ezt választhatja, mire azzal vágott vissza, ő nem akar külföldre menni. Mivel nem mondott igent, a „botos” verzió következett: egyik nap még a Diákhitel Központ vezetőjeként megérkezett hozzá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, akik vizsgálódni kezdtek, lefoglalták a számítógépét, és egyéb elektronikus eszközöket.
“Felhívtam a hivatal vezetőjét, hogy ez mi. Tudta, hogy válófélben vagyunk, mondta, hogy ez egy figyelmeztetés, de ne csinálják semmit, mert nem lesz baj” – mesélte.
Végül nem is lett, mert 2020-ban rendeződött a kapcsolatuk Varga Judittal, a válás pedig botrányok nélkül zajlott le. Ezek után felhívta egy volt barátja, és elmondta neki, hogy kinek az utasítására hajtották ezt végre. Hozzátette: az egy csoda, hogy ennek ellenére sikerült rendezni kapcsolatukat, amihez Rogán Antal személyesen gratulált neki, amire Magyar csak egy kacsintással tudott válaszolni.
Rogánt egy “intéző emberként” írta le, aki olyan dolgokat tesz meg, amiket a miniszterelnök nem szívesen csinálna. A prominens fideszeseket két részre osztotta: vannak, akik nevükkel, arcukkal vállalják a képviseletet, és vannak, akik a háttérben “kavarnak”. Az előbbiek felelősségre vonhatók, elszámoltathatók, ám az utóbbiak gyakorlatilag érinthetetlenek. Magyar Péter szerint két nyilvánosság van Magyarországon, ezért a Fidesz szavazói nem is tudják, hogy ezért vagy másért kritizálniuk kellene Rogán Antalt.
A fontos döntések nem a kormányülésen dőlnek el, hanem a belső magban. Ide tartozik Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és Nagy Márton
– árulta el. Varga Judit kapcsán egy hasonlattal élt. Meglátása szerint a korábbi igazságügyi miniszter úgy érkezett a politikába, mint “Marry Poppins az esernyőjével”. Nem lassan építette fel magát, hanem “berobbant” és máris magasan találta magát. “Ezt nem mindenki szerette”.
Veszélyben van-e az élete?
Magyar Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:
Ha én lennék Rogán Antal, nagyon vigyáznék arra, hogy Magyar Péternek ne essen semmi baja.
Arról is beszélt, tudja, hogy innen már nincs visszaút, de nem is szeretne visszamenni. Elárulta azt is, még nem mesélt el mindent, van még “politikai atombombája”, ha úgy tetszik. Szerinte az Orbán-rendszer egyébként legyőzhető választásokon is, ám sokkal valószínűbbnek tartja, hogy egy generációváltás után alakulhat át belsőleg a párt és a rendszer, miután Orbán Viktor nyugdíjba ment. Ugyanakkor arra is emlékeztetett, a rendszerek “gyorsan össze tudnak dőlni”, ez pedig egy “becsontosodott rendszer”.
Magyar Jelen – Telex – 24.hu
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!