Az OTP megszünteti a Mastercard Prémium bankkártyákhoz kapcsolódó korábbi, 600 ezer forintos éves költés esetére biztosított díjmentesség kedvezményét.
2024. február 29-ig azoknak nem számítanak fel díjat, akiknél az addigi költések elérik az évi 600 ezer forint időarányos részét (a kártya lejárati hónapját követő hónap első napjától 2024. február 29-ig.) Ebben az esetben 2024. március 1-jétől csak időarányos éves díjat kell majd fizetni, a kártya lejárati hónapjának utolsó napjáig. Ha viszont a költések nem érik el az évi 600 ezer forint időarányos részét, akkor a kártya teljes éves díját meg kell fizetnie a kártya lejárati hónapjának utolsó napján. A Mastercard Prémium kártya éves díja 7685, vagy 10 844 forint, a szerződéskötés idejétől függően.
Az OTP egy balliberális lap kérdése nyomán arra hivatkozott, hogy 2023. október 2-ával létrehozott egy új prémium szolgáltatáscsomagot, a Prémium Next csomagot, amelynek díjmentesen része a Mastercard Gold kártya is. A Gold kártya a szolgáltatások jóval szélesebb körét nyújtja, mint a korábbi Mastercard Prémium kártya.
Igen ám, de ezt csak azok vehetik igénybe, akik legalább
havi nettó 700 ezer forint rendszeres jövedelemmel vagy 10 millió forint megtakarítással rendelkeznek.
Ebből következik, hogy nem minden volt Mastercard Prémium ügyfél veheti igénybe a Prémium Next szolgáltatást, illetve annak részeként a díjmentes Mastercard Gold kártyát.
(24 nyomán)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!